évértékelés 2013.

Az év utolsó bejegyzésének egy TAG-et hoztam ma nektek, amit Klaunál láttam.
Összességében ez az év elég vegyesre sikerült számomra. Kb az év feléig csak a sulival foglalkoztam, szerencsére meglett mind a két szakmám, a nyaram is eléggé unalmas volt, néha már a blogolást is kedvem lett volna feladni, de a körömfestés nagyon éltetett. Az év második felében pedig csupa jó dolgok történtek velem, megismertem B-t, akiről sosem gondoltam, hogy ilyen rövid időn belül ennyire közel fogom engedni magamhoz, valamint a blogolás is egyre jobban megy szerintem, meglett a 100 ezer oldalmegjelenítésem is és az év vége felé történtek még jó dolgok, amikről egyenlőre nem szeretnék még mesélni, majd jövőre. ;) 

 
1.Mire vagyok a legbüszkébb ebben az évben?
A két szakmámra.. És őszintén? Lehet, hogy semmit nem érek velük, de nem volt egyszerű egyszerre két suliba járni a heti 7 napból 6-ot ráadásul, meg 10 nap különbséggel vizsgázni. Lehet, hogy ez az egyetemi vizsgákhoz képest semmi, de azért szerintem nehéz több dologra egyszerre odafigyelni. :)

2.Hogyan lehetnék jobb abban, amivel foglalkozom?

Mivel még tanuló vagyok, így foglalkozásomnak végül is a körömfestést és a műkörömépítést tartom. Egyértelműen sok gyakorlással lehetek jobb. :)

3.Miben érzem, hogy elakadtam?
A jövőmet illetően pár dologban. Fogalmazzunk úgy nagy terveim vannak, de néha úgy érzem el fogok/ elakadok bennük, főként saját magam miatt.


4.Miben kell nagylelkűnek lennem önmagammal?

Hinnem kell magamban! Hinnem kell abban, hogy elérem a céljaimat és ha egy kis csalódás is ér, nem rögtön feladni.


5.Foglalkoztat a karrierem?
Mint az előbb írtam, még tanulok (a mostani szakmám is foglalkoztat igazából, de nem hiszem, hogy a jövőben ezzel fogok foglalkozni), de ha a körmözést nézzük, akkor egyértelműen foglalkoztat. :)


6.Milyen leckéket tanultam meg?
Hogy az egyetlen ember, akire számíthatok, az csak is kizárólag önmagam vagyok! Hogy azok az emberek, akiket a barátaidnak hiszel, nem mindig a barátaid... és lehet, hogy egy olyan ember húz ki a gödörből, akiről sosem gondoltad volna.. Vannak kellemes csalódások az életben. :)

7.Milyen évet zártam pénzügyileg?

Szüleimmel élek, dolgozgatni a suli mellett nem nagyon szoktam, esetleg ritkán. Jövőre azért szeretnék majd dolgozni, még ha csak nyáron is...

8.Hogyan töltöttem a szabadidőmet?

Legtöbbször pihenéssel, persze a blogolással, ami nagyon sok időm elveszi, de természetesen picit sem bánom. Nem hiányozhatnak a sorból a barátok sem és az utóbbi időben pedig B-vel. <3

9.Mennyire viseltem gondját a testemnek, elmémnek és lelkemnek?

Sosem szoktam. Őszintén? A testemre nem figyelek, most nagyjából fogjuk rá megvagyok magammal elégedve. A lelkemet mindig megpróbáltam óvni, persze mindig túlságosan, így meglett az ára, az elmémmel pedig szerintem minden rendben van.


10.Mennyire voltam nyíltszívű?
Régen nagyon, mostanában egyáltalán nem. Viszont van egy ember, akiről sosem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyire közel fogom engedni magamhoz.


11.Mikor éreztem a legkreatívabbnak magamat?

Körömfestéskor. ;)


12.Milyen terveimet valósítottam meg?

Régóta szerettem volna műkörmös szakmát. :)


13.Mi az, amit halogattam?

A vizsgákra való tanulást. :D
Igazából az egyetemi felvételit, de azt nem is tudatosan, csak hát a két vizsga mellett nem volt időm emelt érettségit csinálni, de valószínűleg jövőre ezt bepótolom. :)

14.Milyen módon tudom átstrukturálni az időmet?

Bármilyen módon. :D De mint ahogy Klau is írta, nekem is hamarabb kéne lefeküdnöm... A felkeléssel nincs baj, mert majdnem minden reggel 8-ra járok suliba és az esetek többségében délelőtt már itthon is vagyok..

15.Mennyire hagytam, hogy hátráltasson a félelem vagy a kudarc?

Sajnos nagyon... Mai napig nagyon hagyom, hogy hátráltassanak ezek a dolgok. :/


16.Mi az, amiben kétségem merült fel?

Hogy jó vagyok-e abban, amit csinálok.


17.Mikor éreztem a leginkább élőnek magamat?

Mikor B-vel voltam. Furcsa ezt így írni 19 évesen, de tényleg megváltoztatta az életem..

18.Hogyan tanítottam másokat arra, hogy tiszteljenek?

Ezt másoktól kéne megkérdezni. De szerintem úgy, hogy általában mindenkivel úgy viselkedek, ahogy ők velem. Szóval ha mások tisztelnek, akkor én is őket. :)

19.Hogyan tudom fejleszteni a kapcsolataimat?

Szerintem sehogy. :D Vagyis az utóbbi időben sok új "barátra" vagyis inkább ismerősre tettem szert így mondanám. Persze a régieket sem hanyagolom, csak ugye mivel középsulis barátaim vannak főleg, most mindenki más utakon jár, nehéz összerántani a csapatot. De amikor van időnk rá, megtesszük. :)


20.Voltam-e igazságtalan valakivel?

Biztosan.

21.Kinek kell megbocsátanom?

Szerintem senkinek. :D

22.Mi az, amit ideje elengedni?

A múltamat és azt, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy akarom, akkor kudarcnak, csalódásnak élem meg.


23.Milyen régi szokásoktól szeretnék megszabadulni?

Az előbb leírtam. Csúnya szokás, de sajnos nagyon függök más dolgoktól. :/ Könnyen befolyásolható vagyok.


24.Milyen új szokásokat szeretnék kialakítani?

Nem tudom igazából, szeretnék kicsit önállósodni és nem mások elvárásai szerint élni.

25.Hogyan lehetek elfogadó önmagam iránt?

Ha minden kudarcomat és csalódásomat úgy élem meg, hogy ez is az élet része és éppen ettől leszek erősebb és ettől akarom még jobban elérni a céljaimat.

Ezzel a bejegyzéssel búcsúzom ettől az évtől, remélem jövőre is velem maradtok! :)
Nagyon Boldog, Körömlakkokban és Sminkekben Gazdag Új Évet szeretnék kívánni minden bloggerinának, olvasómnak és az erre tévedt embereknek!

Share this:

CONVERSATION

6 megjegyzés:

  1. Sikerekben gazdag, boldog Új évet kívánok Neked! Puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Neked is körömlakkokban gazdag Boldog Új Évet Kívánok!!

    VálaszTörlés
  3. Boldog új évet kívánok Manna! :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog új évet! :) Tetszettek a válaszok. :)

    VálaszTörlés