lakkteszt. NYC.

Tudom, kb minden 2. blogon volt már róla teszt, de mivel kértétek, hogy írjak róla, meg ez az első New York Colour lakkom, ezért én is csináltam róla tesztet. :)

Már régóta szemeztem ezzel a lakkal, először januárban láttam leakciózva, akkor még ott hagytam a Rossmannban, mikor vissza mentem érte, már nem volt ott. Aztán 2 hete kb barátnőm mondta, hogy látta egy másik Rossmannban, igaz lakkstopon voltam/vagyok/lennék (:D), de tudtam, hogy meg kell vennem. Szerintem teljesen megérte 300 Ft-ért, úgysem volt még NYC lakkom, plusz szerettem volna valamilyen pasztell színt is a készletemben látni. :)


Aki nem ismerte volna még fel, a 253-as Mint Macaroon lakkról van szó. :) (telitalálat ez a név)
Az üvegét kifejezetten szeretem, a körmeimre 2 réteget kentem fel, a lakk állaga kicsit folyós, egyébként krémes, ami szintén nagyon tetszik. Száradási idejével teljesen meg voltam elégedve, tényleg elég gyorsan szárad. Színét nagyon szeretem, régóta vágytam már egy ilyen lakkra, mert én inkább a sötétebb, erőteljesebb színeket részesítem előnyben, de nem árt a változatosság. :)





Nektek hogy tetszik ez a lakk? :)

Share this:

CONVERSATION

11 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik, és a körmeid is annyira gyönyörűek!:))

    VálaszTörlés
  2. Imádom a színét ennek a lakknak :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon tetszik. :) Most pont ilyen pasztell lakkokra vadászom. :) Szerintem ez naggggyon jó. :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű a lakk, tiszta tavasz :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép színe van! Nekem sem igazán vannak a készletemben pasztell színek, inkább élénkebbek. Én már nem találtam belőle a héten a Rossmannban. =( De helyette vetteme gy CR márkájú menta lakkot, kíváncsi leszek rá... =)

    VálaszTörlés
  6. Csodaszép, még mindig sajnálom, hogy nekem nincs meg :( :)

    VálaszTörlés
  7. Hű, csodás!:) Nem tudja valaki esetleg, hogy Budapesten hol lehet még ezt az árnyalatot kapni?

    VálaszTörlés