andthatswhoiam... V.

El sem hiszem, hogy milyen gyorsan telnek a hetek. Még nemrég írtam az első "and thats who i am" bejegyzést, most meg már az 5.-nél tartok...


Akárkinek akármi baja van, mindig szívesen meghallgatom, segítek, ha tudok, ezzel szemben, mikor nekem lenne szükségem valakire, akkor a "nagy barátnők" eltűnnek. De végülis nem nagyon érdekel, mert így szereztem 2 olyan fiúbarátot is, akikre tényleg számíthatok. Bár mostanában már velük sem olyan a kapcsolatom, mint régen... :(


 Szeretek magamban énekelni. Mikor egyedül vagyok itthon, mindig hangosan éneklek, még néha akkor is, mikor itthon vannak a szüleim vagy a testvéreim. :D


 Néha rossz szokás, de nem szeretem kimutatni az érzéseimet. Sebezhetővé tesznek.


Álmodozó lány vagyok, mindig is az voltam és az is leszek. Néha sokkal jobb a magam által kitalált világban lenni és elképzelni úgy a dolgokat, ahogy akarom, mint a való világ.


Csak boldog szeretnék lenni. És most meg lehet szólni, hogy miért, vajon 19 évesen milyen problémáim lehetnek. Igen is vannak, mindenkinek vannak. 19 éves létemre sok mindent megtapasztaltam már a magánéletemben. Voltam már boldog, viszont az utóbbi 1- 1,5 évben nem találom a helyem. A nyáron pár hétre ismét éreztem a boldogságot, azóta nem nagyon. Lehet, hogy mások egy őrül, bolond, mindig mosolygós, nevetős lánynak ismernek meg, de az csak a felszín, belül egyáltalán nem olyan vagyok.

Share this:

CONVERSATION

7 megjegyzés:

  1. Mind igaz rám, bár álmodozás helyett inkább a valódi álmaimban élem meg a jó dolgokat :-)

    VálaszTörlés
  2. hu a baràtok tèma engem èrzèkenyen èrint.foleg,most,hogy azt hittem egy lànyrol,a abràtnom ès visszaèlt a bizalmammal :(

    VálaszTörlés
  3. Pont ugyanez szokott megfogalmazódni bennem, amikor leülök megírni ezeket a posztokat... Hogy úr isten! megint eltelt egy hét... :O
    Mind igaz rám is. Annyi kivétellel az utolsó, hogy én nem csak az szeretnék lenni, de boldog is vagyok általában. Nekem is volt olyan időszakom, amikor nem igazán találtam a helyem. Nem a legjobb érzés, de egyszer elmúlik. =)

    VálaszTörlés
  4. Nagyjából igaz rám is mindegyik, de sajnos most legfőképp az utolsó...:S

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. 2 utolsó igaz rám XD

    VálaszTörlés
  7. Én CRaPTRaSH Klautól tanultam azt, hogy minden okkal történik. Ha vannak is nehézségek az életben azok kellenek, hogy később valami jobb legyen, vagy akkor amikor már igazán nagyon számít valami tudjuk kezelni. :)

    Régen én is álmodozó voltam, ma már nem. Hál' Istennek kezd úgy tűnni, jobb a valóság. :) Az érzelmeidet meg ha a megfelelő embernek mutatod ki, szerintem nem leszel sebezhetőbb. Persze ehhez bizalom kell. Az meg nem is barát, aki elárul vagy becsap. :(

    VálaszTörlés