heti szerzemények és egyéb.
A héten megint gazdagabb lettem pár, egészen pontosan 6 db körömlakkal. Ezek közül 3-at ajándékba kaptam, 3-at pedig én vettem. Igaz, lakkstopon lennék elvileg, de mivel mostanában nincs olyan nagy késztetésem arra, hogy körömlakkot vegyek, így megajándékoztam magam 1 csodás lakkal, a másik kettőt pedig muszájból vettem. Látjátok, senki nem akarja, hogy ne vegyek lakkot. :D
Mielőtt megmutatnám egyesével a lakkokat, meg szeretném mutatni a pénteki manikűr óránk csodás alkotásait. :D
A körömdíszítést gyakoroltuk, tök jó volt, főleg, hogy én azért a többiekhez képest némi előnnyel indulok, ugyanis elég régóta foglalkozom már ezzel. Festettünk mintákat a már megszáradt és a még meg nem száradt lakkokra is. :)
Szombaton pedig a tipes porcelán építést gyakoroltuk. :)
Na lássuk a szerzeményeket, először amiket kaptam:
Két Eveline Scarlett márkájú lakk egy rózsaszín (331) és egy fehér gyöngyházas (30). Kíváncsi vagyok rájuk, mert még ebből a márkából nem volt a készletemben.
Butterfly 196-os, metálos lakk, a kép nem igazán adja vissza, de lilás szürkés színe van. :)
És amiket vettem:
Két ados márkájú díszítőlakk, ezekre szükségem volt, mert kellett vinnünk manikűr órára és fekete meg fehér díszítőlakkom pont nincs. :/
És ami most nagy szerelmem lesz... A Lora 39-es lakkja. Hát mikor ezt a lakkok megláttam (köszönöm Rékának) rögtön tudtam, hogy KELL! *-* Tele van szív és csillag alakú csillámokkal. Itt egy közelebbi kép is:
A héten volt ugye a szülinapom, kaptam egy cuki pénztárcát is. :)
A végére pedig mivel ma jó idő volt, vagyis azért az túlzás, de szépen sütött a nap, ezért sokat fotóztam, hogy az elkövetkező napokra legyenek bejegyzések, közben a két kutyánk Bobi és Lili is élvezte a napsütést. :)
Ti miket szereztetek be utoljára lányok? :)
ugyanilyen pénztárcám van, csak zöldbe, a kuytulik *__*
VálaszTörlés*kutyulik
TörlésGyönyörűek a körömdíszítéseid :) az eveline lakkokra kíváncsi vagyok, vajon honnan szerezhették őket? :)
VálaszTörlésköszönöm. :))
Törlésnem igazán tudom, még nem nagyon találkoztam ezzel a márkával sehol egyébként. o.O :D
Nagyon szépséges lakkokra tettél szert, az eveline lakkocskák és a Lora lakk nagyon-nagyon tetszenek, kíváncsi vagyok rájuk. Nagyon ügyes vagy, szépek lettek a körömdíszítések. A kutyók extraédesek :)
VálaszTörlésköszönöm. :))
Törlésó már kipróbáltam őket, a rózsaszín eveline lakk lefényképezhetetlen. :D
Ó, az a Butterfly nagyon szépnek tűnik :]
VálaszTörlésaz is. :))
TörlésA szívecskés lakk nagyon tetszik, a kutyuk pedig übercukik :-D
VálaszTörlésMekkora cuki kutyik! :D Szépek a lakkok. A margarétáról a főzős a kedvencem. =)
VálaszTörlésÉn szombaton megtörtem a lakkstopot így kb 1 héttel a hítáridő előtt, és vettem egy menta lakkot... Csúnya rossz voltam. De már nem bírtam tovább, bártom mondta, hogy "Vedd már meg! Csak menjünk végre." :D
jól tetted, hogy megvetted. :))
TörlésKíváncsi vagyok hol lehet Eveline-es lakkot venni,bár tudom hogy te is úgy kaptad de hátha?!
VálaszTörlésU.i.:Cukkerek a kutyik!!:D
sajnos nem tudom, még sehol sem láttam. :(
TörlésA butterfly lakk nagyon tetszik. Már sok helyen láttam, de nem tudtam eldönteni, milyen minőségre. A lora lakk is nagyon szép :)
VálaszTörlésegész jó minősége van szerintem. bár kicsit büdös. :D
Törlésde édes kutyik :))
VálaszTörlésa festéseid meg wow *-*