TESZT | Born Pretty pelyhek

Újabb körömdíszítési trendek kerültek előtérbe, köztük a pelyhekkel. Érdekes, hogy a sima körömlakkoknál már évek óta hódítanak a pelyhes lakkok, a körömdíszítés terén pedig még csak most jöttek be, de szerintem az őszi/téli időszakban fogják fénykorukat élni. Én személy szerint nagyon oda vagyok, ezért a díszítési módért.


A pelyhek egy kis tégelyben érkeznek. Mivel önmagukban leginkább átlátszónak, irizálónak látszanak, ezért sötétebb alapra érdemes őket felvinni, szerintem a fekete alap a legjobb választás, hiszen azon látszanak legjobban. Körömlakkal és géllakkal is próbáltam, az utóbbin fixmentes alapra, az előbbire pedig majdnem teljes száradás után vittem fel az applikátor segítségével. Kevesebb és több mennyiséget is vihetünk fel, attól függően milyen hatást szeretnénk vele elérni. Én most egy kékes-zöldes árnyalatot választottam. INNEN tudjátok beszerezni őket, többféle változatban kaphatóak. Nagyon nehéz befotózni őket, állandóan befénylenek, ezért az utolsó képeken matt fedőlakkal is lekentem őket. 








Nekem kicsit sellős hatású lett, lehet hogy a színek miatt, így kapott egy nyárias, kagylós nyomdázást is. :D



(A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

3 megjegyzés: