LAKKTESZT | Born Pretty Store nyomdalakkok - #16; #21; #22
Eddig nem igazán voltam oda a színes nyomdalakkokért, a készletemben csak a nagyon alap színek találhatóak meg, fekete, fehér, arany és az ezüst.. ja meg van egy kékem is, mondván a többit úgy sem használnám ki. Az utóbbi időben viszont egyre jobban hajlottam rá, hogy márpedig én veszek egy pár színesebb nyomdalakkot is. Szerencsémre Born Pretty Store-tól hármat is kaptam tesztelésre, amiket most nektek is megmutatok. :)
Mind a három lakk picike, 6ml-es, a szokásos BPS szögletes üvegcsében érkezik. Az ecsetük is a szokásos, pici, egy kis odafigyeléssel könnyen kezelhető. A lakkok krémes állagúak, jól pigmentáltak, egyedül a sárgánál vettem észre, hogy picit átlátszik a sötét alap, ennek ellenére azzal is jól lehet nyomdázni. Teljes áron 4.99$-ért lehet őket megvenni, amit én kicsit sokallok értük, de nagyon sokszor vannak akciók, érdemes őket kihasználni, mert akkor tényleg megéri rendelni belőlük.
#16
Képek alapján barackosabbnak saccoltam, ennek ellenére egy kellemes, halvány rózsaszín árnyalat. INNEN tudjátok megrendelni, most akciósan, 1.99$-ért.
#21
Ő az a tipikus sötét rózsaszín. INNEN tudjátok megrendelni, most szintén akciósan, 1.99$-ért.
#22
A képek alapján egy kellemes árnyalatú, citromsárga árnyalatot vártam, ennek ellenére élőben kicsit neonosabb, élénkebb. INNEN tudjátok megrendelni, most teljes áron.
Direkt megpróbáltam összeillő árnyalatokat választani, hogy végre tudjak egy szép nyomdázott színátmenetes körmöt csinálni, ami nagyjából sikerült is. Videó róla hamarosan, majd ide is belinkelem, addig elégedjetek meg a képekkel. :)
Rendelésnél használjátok a kódomat, hogy 10% akcióban részesüljetek. :)
(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)
Ti próbáltátok már a BPS valamelyik nyomdalakkját? Hogy tetszenek? :)
Woow, de nagyon szépek lettek!! Az első számomra a leggyönyörűbb, de mindegyik csudaszép! :)
VálaszTörlésköszönöm. :)
TörlésSzépek, tudom, hogy jobbak a direkt nyomdázásra való lakkok, de nekem sincsen sok szín, na most, hogy a Moyra belehúzott, párat biztos veszek, zöldet meg sárgát.
VálaszTörlésa Moyra nyomdalakkjai egyáltalán nem jók.. lehet őket használni, de nem elég pigmentáltak, pedig az lenne a lényege, hogy pigmentáltabb legyen egy átlag lakknál. :/
TörlésTényleg? A metálok ugye, működnek, de az a sima metál kollekciónál is jó volt. Pink és sötétlilám van, azon nem rosszak. Igaz, nem MdU szintű egyik sem. A fehér-feketével elvagyok, de a sima kollekcióból, azok még jobbak, mint amit nyomdalakként árulnak.
Törlésén is gondolkoztam egyébként, hogy veszek pár színt, egy van a Moyrától, egy ezüstöm, azt mondjuk szeretem, bár elég halvány. és pont ezért nem veszek. kipróbáltam a fekete nyomdalakkjukat, még jó, hogy nem vettem meg, csak az egyik barátnőmét próbáltam ki, úgy hogy az egyik körmömre a Kaleidoscope fekete nyomdalakkját használtam, a másikra a Moyrásat, hát mit ne mondjak... látni lehet a pigmentáltságuk közötti különbséget. még egy Lora lakk is alkalmasabb nyomdázáshoz, mint a Moyra. :/ a nyomdázáshoz való fedőjük is elkeni a mintát én az Essence Sealing top coat-ját használom, de sajnos már kivonták és alig van már belőle. :(
TörlésFedőlakknak is a Gel lookot használom, nem a nyomdázáshoz valót. Fura, mi? :)
VálaszTörlésJók ezek a BPS nyomdalakkok, én is nagyon gondolkodom már a kipróbálásán. :) A legjobban az utolsó manikűröd tetszik, a három nyomdalakkal együtt. :) A sárga sötét alapon inkább zöldnek tűnik, de annyira azért tényleg nem vészes.
VálaszTörlés