címtelen.

Igazából nem is tudom milyen címet adhatnék ennek a bejegyzésnek, ez egy úgymond személyesebb, a végén egy kis "meglepivel". ;)
Imádom a blogolást, imádom csinálni, számomra ez minden nap egy jó kikapcsolódás, viszont az elkövetkező 3 héten nem igazán lesz időm rá. :(
Tegnap este tudatosult bennem igazából, hogy én jövőhéten kedden szóbelizem, amiből még az anatómiát és a vállalkozási ismereteket mindenféleképpen nagyon be kell magolnom. Aztán pedig Június 3.-4.-5. a másik suliban vizsga, amihez még össze kell raknom az anyagaimat, befotózni a vizsgamunkákat, prezentációt csinálni, stb. Ja. Teszem hozzá oda is meg kell tanulnom 75 tételt, amihez még hozzá sem kezdtem. Na de nem akarlak untatni titeket ilyenekkel.
A lényeg az, hogy van még kb 10 lakkom befényképezve, amik csak arra várnak, hogy megmutathassam nektek őket, viszont egyéb mintás, csiricsáré manikűrök, most nem nagyon lesznek, csak tényleg valami nagyon szolid a vizsgákra max. Szóval most egy ideig hanyagolom az 52 hetes körömkihívást, (az ehetit is már 4 napja halasztom, mert a tervem az már meg van, csak éppen időhiányban szenvedek) a műkörmözést is és a nyári körömkihívással is csúszni fogok néhány napot. Annyira rossz egyébként, mert annyi mindent meg szeretnék nektek mutatni, ugye az utóbbi időben sok mindent rendeltem e-bayről is, de ezek most nem nagyon férnek bele az életembe. Kár, hogy egy nap nem áll több órából. :( 
De Június 5.-e után szabad vagyok és az már tuti, hogy éjjel nappal blogolni fogok és mindent, mindent megmutatok nektek. :)
A végére pedig egy kis meglepi illetve nem is meglepi csak egy kis érdekesség vagy hogy is fogalmazzak. Nem véletlenül töltöttem fel ezt a képet, körmösnapi verseny inkább műkörmösöknek, de itt most nem ez a lényeg. Mint tudjátok, olvashattátok, a műkörmös oktatóm még április elején csinált nekem egy manit gél lakkal (illetve 2-őt is, mindkét kezemen más volt). Nagyon meglepődtem mikor a Crystal Nails kirakta ezt a képet a facebook oldalára és megláttam rajta az én cuki körmöcskéimet (az alsó). :)
Kis nyárias, vidám, pirosasnarancs és citrom színekkel. Ha találok róluk nagyobb képet, mindenféleképpen megmutatom majd nektek, hiszen kész csodák. Sosem gondoltam volna, hogy lehet ilyeneket gél lakkal is alkotni. :)


Veletek miújság mostanság? :)

Share this:

CONVERSATION

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kis körmöcskéid lettek! Olyan nyárias, hangulatos, nekem speciel egy jó tábortűz a barátokkal, és egy hangulatos beszélgetős este jut róla az eszembe! Nem tudom, hogy asszociáltam erre, de szépséges, az biztos! (:

    VálaszTörlés
  2. De szép :]
    Gratula, mi megvárunk :]

    VálaszTörlés