SZEMÉLYES | képek az életemből #53
Ebben az évben még nem volt ilyen személyes jellegű bejegyzés, így épp itt az ideje az elsőnek. Eddig kicsit unalmasan telt az év, nem csináltam olyan sok mindent, szerintem ez a legrosszabb időszak és a legnehezebben eltelő időszak. Azért néhány képet most is sikerült összegyűjtenem. :)
Végre nálunk is leesett egy nagyobb mennyiségű hó,
azóta pedig már szinte minden nap süt a napocska,
de nem is bánom, mert csak jobb kedve van az embernek,
mintha olyan ködös, esős idő lenne. :)
A latte örök kedvenc maradt.
Én is elkezdtem már kifestőzni, bár elég ritkán szánom
rá magam sajnos. :D
Rendeltem a Prefect Nailstől és a Naillandtől is,
természetesen rátok is gondoltam, figyeljétek a blogot, és
minden más platformot, hamarosan játszunk. :)
A Balea adventi kalendáriumát sem tudtam kihagyni,
amiről már írtam is nektek. A müzlis tányért pedig még
karácsonyra kaptam, ha ti is szeretnétek hasonlót,
nézzetek szét a Kézművesmeglepetések Facebook oldalán. :)
A vitaminpótlás nem maradhat el télen sem.
Új kedvencem a baconos, tojásos muffin, egyszerű és
gyors az elkészítése. Múlthéten volt a Kocsonya farsang Miskolcon,
ahol Mr. chipset is ettünk és természetesen a békás mignon sem
maradhatott ki. :D A gumicukor az örök kedvencem marad.
Tegnap a munkatársaimmal voltunk vacsorázni, ahol
rántott camambertet ettem áfonyalekvárral. Mi mást? :D
Most csak ezt az egy képet hoztam Lilikéről, szegény
nagyon szomorú szokott lenni mikor elmegyünk itthonról.
A Bow lakkhoz masnis minta dukál. :D
Monopolyztunk is, mégpedig a Sponge Bobos változatával. :D
A végére pedig a szilveszteri körmöm és az aranypelyhekkel
gazdagított pezsgő. :D Aranyat érek... :D
gumicukii *-* amúgy nagyon hangulatosak ezek a képek, szeretem ezeket az összeállításokat : )
VálaszTörlésNagyon szeretem nálad ezeket a képek az életemből bejegyzéseket,mert mindig nagyon hangulatosra sikerülnek! :) Nálam most az a kutyus nózi és a gumicukor vitt mindent! :)
VálaszTörlésJó kis pezsgőd volt, mit ne mondjak! :P
VálaszTörlésÉn is elkezdtem színezni, bár engem csak kisebb időközökre köt le mindig, és én is kicsit nehezebben veszem rá magam. De tény, hogy nyugtat, de az én esetemben csak kis mennyiségben. Mások nem tudom, hogyan tudnak 2-3 órát görnyedni felette - és nem támadás, csak nekem az a 10-20 perc kb. elég. :)
én is így vagyok vele, sokan meg mondják, hogy addig nem tudnak felállni mellőle, míg be nem fejezik. :D
Törlés