minihaul.

Most már hivatalosan is ki merem jelenteni: KÖRÖMLAKKFÜGGŐ LETTEM! De nagyon!
Lakkstoppot fogadtam, nem jött össze. Esküszöm jobb volt, míg tartott a téli szünet, mert akkor még csak Miskolc közelébe sem tettem a lábam. (kivétel szilveszterkor) Most meg, hogy suli van, általában az 5 napból 3-mon várnom kell a buszra és hát ilyenkor mi mással lehetne el ütni az időt, minthogy körömlakkokat nézegetni.
A 2 körömlakkot én vettem, a körömdísszel és a pigmenttel nővérem lepett meg megint. :D



 Moyra mattító fedőlakk. Na jó, bevallom, ez betervezett lakk volt, régóta szeretnék mattítót. Nem volt mese, jött velem haza. 390 Ft.


Essence Show Your Feet - 10 In the jungle.
Ma buszvárás közben benéztem a Rossmannba, az akciós kosárkában találtam, 200 Ft-ért vettem, ennyiért bűn lett volna otthagyni. Sokat filóztam e között és az NYC menta színű lakkja közt (az is levolt árazva 300 Ft-ért), de végül ez jött velem. Lehet meggondolom és ha még meglesz, hétfőn elhozom az NYC lakkot is.

Kék körömdísz. Olyan kis pelyhecskék, vagy hogy is mondjam. :D Múlthéten kaptam rózsaszínűt, most kéket. :)

Pigmentecske, se szám, se név rajta. Egyenlőre annyit róla, hogy szép rózsaszínes színe van, amit a kép nem ad vissza. :D

Szóval innentől kezdve lakkstop! Amit, amennyire ismerem már magam, nem fogok tudni betartani.
Viszont eszméletlenül beleszerettem az Essence Hugs and Kisses trendkiadása csillámos lakkjaiba. Ha jól tudom, külföldön január vége, február eleje táján jelenik meg, azt még nem tudni, hogy itthon lesz-e. (de szerintem tuti nem, már csak azért sem, mert nagyon akarom őket!)
Esetleg valaki nem tudja, hogy ha nem jelenik meg itthon, akkor honnan tudnám őket beszerezni?
Még soha nem voltam szerelmes ennyire egy lakkba se, mint ezekbe. *-*


Holnap megmutatom nektek az összes kicsi lakkocskámat, még gyorsan, mielőtt újakat szereznék be és újra kéne őket fotóznom. :DD

Share this:

CONVERSATION

13 megjegyzés:

  1. Ezekre az Essence fedőlakkokra én is nagyon kíváncsi vagyok. A lilán kívül mindegyik jöhet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. uhh.szinten fuggo vok.megyunk egyutt elvonora?;)

      Törlés
  2. Èn nagyon várom ezt ez essence TE-t :))))

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi leszek a mattitós lakkra. Hogy mennyire fog mattosítani :)

    VálaszTörlés
  4. Megmarom magam... :D 600 Ft-ért vettem a Miss Sporty matt lakkját... Ha ezt tudom, hogy 390 Ft-ért vehetek Moyrát is, akkor tuti azt vettem volna meg. =)

    VálaszTörlés
  5. úgy látom nem csak én vagyok rákattanva ennyire a Hugs & Kisses-re. :D

    Vikii a mattosító nagyon jó, már kipróbáltam. :)

    Ibolya, menjünk. De minél hamarabb, mert ezt már nem bírom. :D

    Thimmyke én először az NYC mattosítóját néztem, az 500 Ft, de múltkor 600-ért láttam. o.O Mondom annyit nem adok ki érte. A Fifoban láttam a Moyrásat, mondom ennyit még megér. :)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem jól döntöttél a zöld lakkal, nagyon szép színe van, a csillámosakra pedig én is szeretnék majd lecsapni, remélem, sikerül :-)

    VálaszTörlés
  7. Ha jól tudom, a Hugy&kisses nem lesz nálunk :( (azért a nyakam nem tenném rá)
    A pigmentre nagyon kíváncsi vagyok, azt meg nem is tudtam, hogy a moyrának is van matt fedőlakkja :O

    VálaszTörlés
  8. djkaty: sok szerencsét hozzá, azért ha megtudsz valami kis infót, hogy esetleg valahol egy eldugott helyen mégis kapható, szólj. :P

    CRaPTRaSH: én is úgy olvastam, hogy nem lesz nálunk, de ez persze azért van, mert nagyon szeretném. :D de azért még reménykedem. :)

    VálaszTörlés
  9. OK, mindenképp írok majd róla, ha netán...

    VálaszTörlés
  10. Az Essence TE lakkjaival én is nagyon szemezek! :)

    VálaszTörlés
  11. Manna ha ilyen függő vagy, akkor ajánlom neked a plázában azt a kis mindenes boltot szép körömlakkok vannak. Illetve olyan körömlakktesztet nem csinálnál,hogy olyan körömlakkal dolgoznál ami így összetörik ha megszárad?

    VálaszTörlés
  12. jártam már ott, de most lakkstopp van, de tényleg, meg nem igazán találtam olyan lakkot, amire azt mondtam volna, hogy "húúú ez nekem kell".
    amúgy a repedezős körömlakkra gondolsz? :D

    VálaszTörlés