személyes: az álmok néha igenis valóra válnak. :)
Most egy kicsit személyesebb posztot hoztam nektek, ha nem baj. :)
Mindenkinek van egy úgynevezett álma, amit szeretne valóra váltani. Persze ehhez sok mindent meg kell tennünk, nem megy egyik lépésről a másikra, 1-2 perc alatt. Régen nagyon szerettem volna ruhatervező lenni, el is indultam ezen az úton, régebben olvashattátok már, hogy textilművesnek tanulok, ha minden igaz, júniusban meg lesz a szakmám is. Bár ezzel semmire sem fogok menni a mai világban sajnos... Feladtam már ezt az álmot, ugyanis nagyon nehéz bekerülni a művészeti egyetemekre, fizetni meg csak a legtehetősebbek tudják szerintem és nem is érzem magam igazán tehetségesnek hozzá.
Na de itt most nem ez a lényeg...
Sokan mondták már, hogy el kéne mennem műkörmösnek, mert nagyon ügyes vagyok, és foglalkoztat is ez a gondolat. A nyáron teljesen belebolondultam ebbe és igen is azt mondtam, hogy ha még nem is a közeljövőben, de egyszer tutira műkörmös szeretnék lenni!
Nagyon úgy néz ki, hogy most ez az álmom valóra fog válni. :) Már csak egy lépés hiányzik hozzá, nem akartam ezt hamarabb írni, mert ugye ki tudja, mit hoz a holnap, már decemberben voltam beiratkozni. A tanfolyam január 25.-én (vagyis 1 hét múlva) kezdődik, pénteki és szombati napokon, úgyhogy így fogom tudni egyszerre a sulit is meg a tanfolyamot is csinálni, igaz fárasztó lesz, de megéri. Ha minden igaz és ügyes vagyok, május 17.-én már hivatalosan is műkörmös leszek! (Aztán június elején már meg lesz a 2. okj-s bizim is, így alig 19 évesen már dupla szakmás leszek. Juhúúú. :DDD)
Ez nem jelenti azt, hogy a blogot elvinném egy műkörmös vagy hogy is mondjam milyen irányba. Persze, fogom nektek mutogatni a munkáimat, ha szeretnétek még akár 1-1 óráról is beszámolok majd. Magamnak soha nem fogok műkörmöt csinálni, szeretem őket így, ahogy vannak és nem is szeretnék még csak "műköröm feelinges" kinézetet sem, ettől inkább azt várom, hogy precízebb és szebb manikat fessek a kicsi kacsómra. :D
Végére a blogról annyit, hogy most olyan június elejéig lehet néha el-el tűnök pár napra, ugyanis még most következik az a rész, ahol is a vizsgamunkámat meg kell csinálnom + ehhez prezentáció meg minden ilyesmi, (persze ha szeretnétek, ezekről is szívesen írok majd 1-2 bejegyzést), sokat kell tanulnom, hétvégén a tanfolyam lefogja szívni minden energiám + szeretnék még egyetemre/fősulira is jelentkezni. (persze nem művészetire!) Szóval bejegyzéseket megpróbálok folyamatosan hozni, amíg még van időm sokat megírok és befotózok előre, úgyhogy ijedtségre semmi ok! ;)
Lányok!
Sose adjátok fel az álmaitokat! Még ha nem is mind, de 1-2 azért valóra fog válni! Persze ehhez tenni is kell. :)
De jó! Csak így tovább!!! :-)
VálaszTörlésHajrá!!!
VálaszTörlésNagyon drukkolok, és nem elkeserítésből, de én is fodrász akartam lenni, az is lettem, de sajna a cudar világot élünk, csak vállalkozásba lehet csinálni (legalábbis nem feketén) és abban keményen fizetni kell, én másfél éve csinálom, de még mindig van, hogy azt gondolom, kész, vége, itt adom fel. (természetesen a súlyos kifizetni valók miatt, de kívánom magamnak is, és Neked is, hogy sok vendégünk legyen, hogy élni is tudjunk a szakmánkból! :] )
VálaszTörlésNagyon drukkolok én is :D A lényeg, hogy ne adjuk fel az álmainkat ^^
VálaszTörlésAz én fejemben kb 10 éve motoszkál ez a gondolat, hogy lennék szívesen. De semmiképpen sem főállásban. Bár ki tudja... Lehet műkörmözéssel többet tud az ember keresni, mint a 2 diplomájával, ha megvan a kialakult "vevőköre". Én sem adtam még fel ezt az "álmom" hogy megcsinálom a tanfolyamot. Így 2 diploma után jól esne egy kis ilyen témájú tanulás is. :D
VálaszTörlésSok sikert a tanfolyamhoz! =)
köszönöm lányok a jókívánságokat.^^
VálaszTörlésCRaPTRaSH: tudom, a mai világban már semmi sem biztos, nem akarom elszólni magam, de eddig minden téren minden oké, (le is kopogom) és valószínűleg ez csak amolyan mellékállás lesz. ha mást nem, majd nyitunk közösen egy szépségszalont. :P :D
Szorítok neked,hogy minden jól menjen és legyen időd azért a blogot is vezetni.:)
VálaszTörlésÉn személy szerint nagyon várom majd a beszámolóidat és a tapasztalataidat amit megosztasz majd itt velünk.:)
Sok sikert kívánok!
Sok sikert a tanfolyamhoz, csak ügyesen! :)
VálaszTörlésÉn simán benne lennék :D :P
VálaszTörlésköszönöm lányok, igyekszem. :)))
VálaszTörlésCRaPTRaSH: lájkolom a hozzászólásodat, ki tudja még mit hoz a jövő. ;)
Sok sikert kívánok! :) Az álmok mindig azért vannak, hogy valóra váltsuk őket! :)))
VálaszTörlésköszönöm.^^ így igaz. :))
VálaszTörlésSok sikert! : )
VálaszTörlésköszönöm. :))
VálaszTörléshajrá! :)
VálaszTörlés