SZEMÉLYES | minden vég egy új kezdet

Az utóbbi időkben egy kicsit inaktív voltam a blogszférában. (Szerencsére) Lezárult az életemben egy szakasz és most kellett egy kis pihenés is, hogy újult erővel vessem bele magam az írásba és az alkotásba. Nem igazán írok személyesebb bejegyzéseket, de most úgy érzem, ezt veletek is meg kell osztanom.

Kezdjük az elején...
2013-ban, majdnem négy éve már, hogy elvégeztem a körmös iskolát. Eléggé telítve és felhígulva van már a szakma, ezért nehéz benne elhelyezkedni, viszont hiába vagyok már három szakma tulajdonosa is, a szívemhez mégis ez áll a legközelebb. Éppen áprilist írtunk, a fitness-wellness instruktor vizsgám előtt álltam, mikor megpillantottam egy álláshirdetést a neten, amiben az állt, hogy az egyik miskolci bevásárlóközpontba keresnek alkalmazotti jogviszonyba műkörmösöket. Próba, szerencse alapon elküldtem az önéletrajzomat és néhány munkámat. Fel is hívtak, voltam próbanapon, pár napra rá már el is kezdtem ott dolgozni.


Az első munkanapom katasztrófa volt, annyira nem voltam hozzászokva az üléshez, hogy estére konkrétan se ülni, se állni, se feküdni nem tudtam. Nehéz volt beleszokni, új környezet, munkatársak és persze az is, hogy nem minden úgy van ám, ahogy azt én a körmös suliban tanultam. Szerencsére a kolléganőim segítőkészek voltak mindenben. Az első pár hetem egész kellemesen telt, kivétel ez alól azt a részt, hogy minden hétvégén ott voltam, nem is emlékszem már, hogy mikor kaptam az első szabad hétvégém...

Aztán eljött a nyár és akkor döbbentem rá a munkahely árnyoldalaira is. Tudjátok, körmös pultok... Gondolom mindenki hallott már róluk, főleg rosszat, de talán jót is. (legalábbis én megpróbáltam mindig a maximumot nyújtani, még ha rossz napom is volt.) Nagy volt az elvárás, időre kellett dolgoznunk -ami azért valljuk be, kezdőként nem egyszerű, főleg hogy olyan időkorlátok vannak megadva, amik még a profiknak sem megy- és mint sok más helyen, itt is ment a basztatás, de ha valamit meg jól csináltunk, azért egy jó szó sem járt. Munkakezdés után 4 hónappal eljutottam oda, hogy konkrétan megutáltatták velem a munkát és komolyan mondom, hogy kedvem sem volt ehhez az egészhez. Pedig számomra ez nem csak munka... Ez a hobbim, az életem...

Akkoriban sokat törtem a fejem hogyan is tovább, végül úgy gondoltam, hogy ez csak egy hullámvölgy, majd lesz jobb is. Eljött a december, de nem csak hogy nem lett jobb, de még jobban elvették a kedvemet az egésztől. Már legszívesebben akkor otthagytam volna az egészet, de valamiért végül mindig elnyomtam magamban ezt az érzést. Talán azért, mert a megszokás rabja vagyok és hiába rossz, változtatni sosem könnyű.

Teltek a hónapok, elég sokáig tűrtem a dolgokat, de az utóbbi időkben úgy éreztem, hogy tele van az a bizonyos pohár és én bizony nem fogom csicskának nézetni magamat. Ha tetszik, ha nem ki fogom nyitni a számat. Sokkal másabb munkaviszonyom volt, mint igényesebb helyeken, így úgy gondoltam, ennyit megtehetek, meg amúgy is, szerintem sosem szabad hagyni az embernek, hogy semmibe vegyék.  Általában rugalmas munkaidővel hirdetik ezeket az állásokat és amikor például nyáron megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó egy nappal sem többet menni annál, mint amit elvállaltam, volt ott nem tetszés... Szerintem meg amúgy a rugalmas munkaidő nem ott kezdődik, hogy 12 órákat ülsz néha úgy, hogy majd meg szakadsz, néha meg úgy, hogy halálra unod magad és még 5 percért is megszólnak. Elvárások voltak... csicskának voltunk nézve, de hogy cserébe kapjunk is valamit, az sosem volt meg, illetve az volt rá a válasz, hogy el lehet menni máshová.

Nem volt motiváció, nem volt miért csinálni. Már minden bajom volt, amikor reggel megszólalt az ébresztőm és tudtam, hogy nincs mese, igenis dolgoznom kell... Alig vártam a szabadnapjaim, mert egyébként meg nagyon szerettem/szeretem a munkám, szabadidőmben is csak ezzel foglalkozom, de ott bent egyszerűen a hátam közepére sem kívántam az egészet, csak tehernek éreztem és a hozzám járni szerető vendégek sokszor ezt észre is vették. A munkáimon egyébként nem látszott ez meg, leginkább csak a kedvemen, meg azon, hogy az utóbbi időben a saját körmeimmel és a bloggal sem volt kedvem foglalkozni annyit, mint régebben.

 
Viszont két hete hoztak egy döntést, amivel engem igazából szerencsére megszabadítottak ettől az egész kócerájtól, magukkal meg jól kibasztak, mert valljuk be, a legtöbb ilyen helyen emberhiány van, mindenhol bele lehet már futni az álláshirdetéseikbe és a legtöbbször talán csak kezdők jelentkeznek, viszont árak terén meg eléggé elszaladt már a ló ezekkel a cégekkel (főleg vidéki szinten, mint például nálunk) és azért ennyi pénzért minőségi munkát vár el az ember. Ezt mutatják a tapasztalataim és sok ismerősöm is mondta már ezt, de úgy látszik ezt ők fordítva gondolják.

Tapasztalatszerzésnek egyébként nem volt rossz, sok mindent megtanultam, sokat gyakoroltam és fejlődtem. Motiváltam magamat, ha már ők nem tudtak, mert mindig csak jobb akartam lenni, de úgy látszik náluk ez nem menő. Sok embert megismerhettem és nem is gondoltam volna, de közülük elég sokan meg is kerestek és várják a fejleményeket, hogy hogyan tovább. Azóta egyébként felszabadultabb és kipihentebb is vagyok, levették a terhet a vállamról és újult erővel csapok bele a jövő történéseibe.

Mint azt már észrevettétek, ennek örömére a blog kinézete is megváltozott, egy kifinomultabb, letisztultabb sablont választottam és új fejlécet szerkesztettem. Szeretnék jobb minőségű képeket is készíteni, amiket nagyobb felbontásban tudtok majd élvezni. Nagyon régen tervben volt már egyébként ez, de időm nem nagyon volt rá, most végre sikerült.

Röviden ennyi, hogy hogyan tovább, azt még én sem tudom, de tudjátok minden vég egyben egy új kezdet is. :)

Share this:

CONVERSATION

6 megjegyzés:

  1. Megszűnt a melóhely? Egy cseppet se bánd, ha megvan a vendégköröd. Sajnos a legtöbb helyen ez van, hogy nincs megbecsülve az ember, akkor sem, ha megszakad, ha hétvégén is berángatják. Sokan emiatt is rágnak be teljesen jogosan és csak az marad, akinek muszáj. Különösen a maszekok hiszik azt, hogy nem is munkaadók, hanem kb. királyok, fizesd magad után a tébét és csak papíron legyél szabin. Aztán megy a siránkozás, hogy nincs normális alkalmazott, pláne felénk, ahol egy köpésre a határ.
    Sok sikert a továbbiakra, pihend ki magad!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, csupán elküldtek olyan indokra hivatkozva, hogy nem vagyok rugalmas, holott a munkahelynek kéne szerintem rugalmasnak lenni hozzám, ha már úgy hirdetik. Az a baj velük is, hogy azt hiszik mindent megtehetnek, de majd rájönnek, ha nem marad normális alkalmazottjuk. :) Igazából én ezzel nem veszítettem, inkább ők veszítettek egy normálisan dolgozni tudó alkalmazottat, vagyis megbízottat... :)

      Törlés
  2. Fel a fejjel, van egy olyan szakmád, ami a hobbid is, legyél tehát a magad ura :) Gondolom van már vendégköröd, akik szívesen visszajárnak hozzád... Egy-két év és nem győznéd már a munkát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cseppet sem bánkódom, sőt örülök is neki. Hiába is szerettem/szeretem a munkám, nem szívesen jártam be olyan helyre dolgozni, amit utálok. :)

      Törlés
  3. Teljes mértékben megértelek, február elején én is hasonlón mentem keresztül. :) Fel a fejjel! ;)

    VálaszTörlés
  4. Ilyen csodaszép munkákkal pikk-pakk lesz új helyed. :) Főleg ha még s vendégkör is megy veled. :) Ha ennyire rossz volt már, akkor megérett a váltás és csak örülhetsz neki hogy megszűnt a probléma. :) Minden jót kívánok és mihamarabbi új helyet. :*

    VálaszTörlés