LAKKTESZT | piCture pOLISH - Holo night

Nem kezdtem valami fényesen az új évet a blog szempontjából, de igyekszem felzárkózni, hiszen rengeteg körömlakk és körmös dolog várja, hogy szó essen róla a blogon. Elsőként egy decemberben beszerzett piCture pOlish lakkot szeretnék nektek bemutatni, mellyel már az első felkenés óta nagy összhangban vagyunk. :)


Már a megjelenése óta birizgálja a fantáziám a PP Holo night lakkja, a kérdés már csak az volt, hogy mikor leszünk végre egymáséi. Karácsony előtt nem sokkal megérkezett, a munka miatt el is felejtődött a felkenése, de az üvege mindig itt árválkodott a laptopom mellett. Szilveszterkor viszont úgy gondoltam megérett a felkenésre, és már az első réteg után teljesen szerelembe estem, ami a mai napig kicsit sem halványult. Na a sok ömlengés után a lényeg...
Két vastagabb, vagy három vékonyabb rétegben fed tökéletesen. Kicsit csalóka, ugyanis az alapja nem fekete, hanem szürke, amit holo minipelyhek és multikróm pelyhek bolondítanak meg. A képek szerintem egyáltalán nem adják vissza azt a látványt, amit élőben nyújt. A sötét alap ellenére nagyon jól érvényesülnek benne a pelyhek, egyfolytában a körmeimet nézegettem, mikor rajtam volt. 








Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

2 megjegyzés:

  1. Tényleg látszanak a pelyhek? Mert akkor nagyon szép lehet!!

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép, bár nekem valami rózsaszínes és kékes pelyhekkel jönne be igazán :)

    VálaszTörlés