Pet'la Plate és az első sikeres nyomdázási kísérleteim

Mint már olvashattátok, voltam olyan szerencsés és én is gazdagabb lehettem egy Pet'la Plate nyomdapalettával. Mivel eddig csak Essence márkájúval rendelkeztem, így nagyon örültem neki, hiszen szerettem volna már jobb minőségű lemezeket is kipróbálni. Az Essence nyomdakészletét még tavaly nyertem, de nem vagyok vele megelégedve, így e-bayről megrendeltem a már mindenki által egekig magasztalt kis szettet, amivel álom a nyomdázás. Kb 2 hete rendeltem, addig nem is mertem a lemezhez nyúlni, pedig hát annyira, de annyira szerettem volna kipróbálni. Így amikor múlthéten kézhez kaptam, neki is álltam a nyomdázásnak. :)



Csak hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nem én vagyok a béna nyomdázási területen és hogy legyen összehasonlítási alapom is, a kis Essence lemezekről is kipróbáltam 1-2 mintát. Vagyis az összeset kiszerettem volna, de hát tényleg annyira nem mélyek a kis minták, hogy nem sikerült felszedni a lemezről a mintákat. Szóval itt van a tesztalanyokról egy közeli kép, és egy pár sikeres nyomdázás papírra. A nyomdázáshoz Barry M és a Hello Kittys nagyon jól pigmentált fekete lakkomat használtam. :)





Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy imádom Petra lemezét, nagyon szép, mélyen vannak kialakítva a kis minták. A kedvencem a rózsás, vele a közeljövőben biztosan fogtok még találkozni. Persze már most azonnal csinálnom kellett magamnak is egy manit, amihez a madárkás mintát választottam. Mivel nem szerettem volna csak madárkákat, így előszedtem az Orcala madártoll hatású lakkomat és azzal dobtam fel a lakkozást. Alapnak egyébként a Barry M - 272 Shocking pink lakkját használtam. :)





Ha tehetitek, mindenképp szerezzetek be egy Pet'la Plate lemezt, mert oltári jók és egyediek. :)

Nektek hogy tetszik? Szeretitek a nyomdázást? :)

Share this:

CONVERSATION

13 megjegyzés:

  1. Épp ez a mintalemez van úton hozzám, én már annyira izgatott vagyok, állandóan jár az agyam, milyen manikűröket fogok készíteni vele :D nekem is van egy essence-es lemezem, de sosem nyúlok érte :/ Most végre én is nyomdázok majd!
    A manikűr pedig nagyon tetszik, ötletes volt hozzá ez a topper, a minta pedig csodás *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Én is ezen gondolkozom mindig, hogy mihez tudnám felhasználni, mindegyik mintát ki akarom próbálni. :D

      Törlés
  2. Szép manikűr! (-: Én is szeretek nyomdázni, most is olyan minta van a körmömön. És ezt a lemezt hol lehet beszerezni? Szépek a motívumok rajta. Az Essence lemezek sajnos tényleg nem jó minőségűek. Viszont a nyomdázó lakkjuk jó minőségű. Eddig a Konad lemezzel volt nagyon pozitív tapasztalatom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Az Essence nyomdázó lakkot én is megszeretném majd venni. A lemezt itt tudod beszerezni, vagyis itt tudsz utána olvasni: https://www.facebook.com/petlaplate
      Csak ajánlani tudom, tényleg nagyon jó. :)

      Törlés
  3. Elsőre nagyon szupi lett, remélem még sok nyomdázott manikűrt alkotsz. :) Nekem is van már kettő lemezem Petrától, nagyon klasszak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igen, van még egy pár ötlet a tarsolyomban. :)

      Törlés
  4. Ebben a nyomdázóban én is gondolkodom... hm, hm. Mennyibe került, kitől rendelted? Persze csak ha még tudod :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)

      http://www.ebay.com/itm/390744533283?_trksid=p2050601.m570.l4467&_trkparms=gh1g%3DI390744533283.N19.S2.M-31525.R1.TR2

      Törlés
  5. Nagyon jó ez a manikűr :)

    VálaszTörlés
  6. szuper lett eza manikűr, tetszik a sok fekete madár a piroson

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett megy ez :)
    A rózsaminta gyönyörű! :)

    VálaszTörlés