Manikűrvadász XXXIV.
Ismét elérkeztünk a Manikűrvadász egy újabb fordulójához, egészen pontosan a 34.-hez és az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem a háziasszonya eme szuper kezdeményezésnek, amit már szerintem senkinek nem kell bemutatnom.
A párokat a random.org segítségével sorsoltam és úgy akarta a véletlen, hogy az én párom most Petra, azaz pp. a Dolls & nails blog írója legyen. Tőle még sose vadásztam, így örültem neki nagyon, gyorsan át is néztem a blogját és kiválasztottam a kedvenceimet. Végül erre a fánkos alkotására esett a választásom, amibe a szólánc kezdeményezés sütemény témájára alkotott. Nekem is megvan ugyan ez a Harunouta lemezem, elő is vettem, viszont mivel most a körmeim a szokásosnál hosszabbak, így sajnos nem fér voltna rá a cake felirat. Eszembe jutott viszont, hogy van nekem egy Bundle Monster lemezem, aminek az egyik mintája fánkos és már egyébként is nagyon régen szerettem volna egy manikűrbe viszont látni, így hát egy szuper stamping decalt alkottam vele. A többi körmömre pedig a P2 Crisp+Color homokhatású lakkja került, amiket bár ritkán veszek elő, de nagyon szeretem őket. :)
Nektek hogy tetszik? :)
Nagyon jól sikerült, tökéletes választás mellé a p2 lakk! (-:
VálaszTörlésAzt a betyár mindenségit neki! Tényleg jó HOSSZÚAK a körmeid! :O :)
VálaszTörlésNagyon jól néz ki rajtuk ez a minta, jól eltaláltad. :)
Nagyon jó lett :)
VálaszTörlésNagyon cukker lett! :D Ennivaló. :)
VálaszTörlésgyönyörű lett *.* imádom a körmeid, a hosszát is :D bár nekem nem lehet ekkora (párom utálja), nagyon irigylem tőled mindig! mennyi hely az alkotásra! és mindig olyan szépeket festesz/nyomdázol!
VálaszTörlésCukor lett, szó szerint. :D Tetszik!
VálaszTörlésNagyon tetszik, éhes is lettem :)
VálaszTörlés