NOTD | Moyra InternatioNAIL Stamping Contest 2016

Mint azt már sokan láthattátok, én is beneveztem a Moyra körömdíszítő versenyére. Ma az oda készült manikűrömet mutatom meg nektek, valamint elmesélem azt, hogy miként született meg az ötlet a fejemben és kifejtem a véleményemet is a versennyel kapcsolatban.
Figyelem nagyon nagyon hosszú bejegyzés lesz, nagyon sok dumával! :)




Mikor megláttam a versenykiírást, rögtön tudtam, hogy márpedig én nevezni fogok. Elég sok Moyra lemezem van itthon, így bőven volt miből válogatnom. Már az első perctől kezdve nagyon sokat agyaltam, hogy mégis milyen legyen. Valami nagyon összetettet szerettem volna, több mintából, színből, technikából összekombinálva. Többször is átnéztem a lemezeimet, leszűkítettem a kört az ornamentikusabb mintákra, végül maradtam az egyik kedvenc mintámnál, a pillangósnál, amit már többször is használtam nem csak magamon, hanem máson is. Egy időre utána lejegeltem a témát, majd egyik este nem tudtam aludni, végig azon agyaltam, hogy milyen manikűrt alkossak, milyen színeket használjak és hogyan tegyen össze, hogy azért mutasson is valahogy. Finom színeket szerettem volna, így esett a választásom egy pasztellesebb kék, sárga és rózsaszín árnyalatra. A pillangós minták alá mindenképpen színátmenetet képzeltem el, először vízszintesen, de úgy nem tetszett. Így maradtam a függőleges átmenetnél. Ezután jött egy szikra, ami az súgta, hogy bizony feldobhatnám egy kis sellőporral az alapot, hogy legyen benne egy kis csillámos is. Innen igazából már nem volt nehéz dolgom, jöttek egyfolytában az ötletek elő. Többféle nyomdatechnikát szerettem volna alkalmazni és mivel voltak a pasztell színekhez hasonló nyomdalakkjaim, ezért a többi körmömre is színátmenetesen nyomdáztam. Aztán felvetődött a dupla nyomdázás ötlete. Celluxxal letakartam a körmöm negyedét kb és hogy kontrasztos legyen, feketével nyomdáztam. Végül utolsó lépésként eszembe jutott, hogy nekem bizony van olyan transzferfóliám, ami ezeket a színeket is tartalmazza, miért is ne kombinálhatnám össze? ...és így született meg a manikűröm. Először csak díszítő tipekre próbáltam megalkotni, majd mikor kiforrt a fejemben a végleges manikűr, akkor alkottam meg a körmeimre is...


És akkor most egy kis más, mert mindenképpen ki szeretném fejteni a véleményemet a versenyről. Bevallom, nagyon szerettem volna megnyerni a versenyt, mert az sok mindent megváltoztatott volna körülöttem. Az elején még éreztem is magamban, hogy igen, ez most sikerülni fog, viszont nagyon sok szép nevezés érkezett és ezeket látva éreztem, hogy bizony el fogok vérezni... Végül nagy örömömre a 140 nevezés közül bejutottam a legjobb 16-ba, itt talán még egy kis reményszikra is felcsillant a szemembe, aztán ez rögtön ki is égett, mikor megláttam, hogy rajtam és talán még egy-két lányon kívül csak olyan munkákat választottak be, amik műkörömre készültek. Kicsit dühített ez az egész igazából, mert szerintem egy természetes körmöt viselő lánynak esélye sincs versenybe szállni egy olyan munkával, amin azért bőven akad felület, hogy lehessen rá valami csodaszépet alkotni. Tök jó lett volna, ha legalább két külön kategóriára bontják a versenyt, egy a természetes körmű lányoknak és egy a profiknak. A másik dolog, amin kicsit felhúztam magam, hogy igazából ennek a versenynek a lényege a körömnyomda színes, széles használata lett volna a cél szerintem, ennek ellenére azért bőven akadt olyan munka, amin igazából nem is a nyomdán volt a hangsúly, sőt el is veszett az összhatásból. Nem baj, ezekből tanulva jövőre talán én is megfestek egy Van Gogh vagy éppen egy Klint festményt a körmeimre. :D
Viszont örültem nagyon annak, hogy legalább a különdíjat egy olyan lány kapta, aki a természetes körműek táborát szaporítja és kis egyszerű, de mégis szép körmökkel indult.
Na nem lényeg, már azóta kidühöngtem magam és nem is nagyon érdekel az egész, csak gondoltam megosztom már a véleményemet... :D








Visszatérve a manikűrre én imádtam hordani és sokan meg is dicsérték rajtam. Tudom, nem lett tökéletes és van még mit javítani rajta, de eléggé büszke vagyok rá. :)

Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

5 megjegyzés:

  1. Mestermunka lett! Fura volt ez a verseny, én azt sem értem, hogy indulhattak a profik és amatőrök egy mezőnyben. A különdíjas nekem is nagyon tetszett!!

    VálaszTörlés
  2. Álomszép lett ez a manid Manna! Én is hasonló érzésektől fűtve alkottam a manimat a versenyre. Aztán láttam, ahogy szaporodtak a feltöltések, hogy itt bizony "gond" lesz. A versenykiírás és a hozzá csatolt promóciós kép nem igazán volt összhangban egymással szerintem. Egy egyszerű földi halandó a kép alapján azt feltételezhette, hogy rövid, természetes körmökre alkotott díszítéseknek is komoly esélye lehet. Én, bevallom, ezért indultam. MIvel nem vagyok szakmabeli, nem gondoltam, hogy egy természetes köröm mini díszítése ennyire háttérbe lesz szorítva a sok óriáskörmös, egyébként fantasztikus munka mellett. A versenynek pontosan emiatt a megtévesztő kiírás miatt lakossági körben igencsak széles körű ismertsége lett, ami persze óriási reklámérték a Moyrának. A 16 döntős csoportfotója alatti kommentek özöne elkeserített. Vérlázítóan cinikus hangnemben minősítették a szakmabeliek a kiesettek munkáit, te, mint szenvedélyes díszítő, nyilván érezted, ha nem is lázadtál ellene.

    DE hogy pozitívat is mondjak, én meglepődtem a végeredményen. Túl izgalmas, varázslatos volt ez a munkád ahhoz, hogy ne nyerj vele legalább különdíjat. A különdíjas lány munkáját természetesen nem szólom le, hiszen örülök, hogy legalább ő nyert, de igazad van, ezt a versenyt nem ilyen vegyes mezőnyben kellett volna hirdetni. A minikékre alkotott díszítéstöredékek soha nem léphetnek versenyre egy szépen, szakmailag tökéletesen felépített nagy felület komplex díszítéseivel.

    Szorítottam érted, miután láttalak a 16-ban, és nálam ott te voltál a harmadik helyezett, ezt tudnod kell :)

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépet alkottál! Drukkoltam Neked, mert tényleg megérdemelted volna :)
    Láthattad, hogy én is szóvá tettem a nemtetszésemet a győztesek kiválasztási szempontjai miatt annak ellenére, hogy én nem is indultam a versenyen :)
    Ahogy Banditának, úgy számomra is ellenszenves volt, hogy bár a promóciós kép mást sugallt, végül mégiscsak a szépen megépített műkörmöket ÉS a nyomdázást jutalmazták... Na és ahogy a "profik" leszólták a nem profik munkáit a hozzászólásokban, azt nem is szívesen minősítem...

    VálaszTörlés
  4. Ahh kidühöngtem már magam neked, így még egyszer nem írom le... :D
    Szerintem voltak sokkal jobb természetes körmök, mint a döntőbe került műkörmök többsége. Nekem kicsit olyan volt ez a verseny, mint a Csillag születik. Ott sem értem hogy lehet egy táncot egy énekléssel összehasonlítani. Kb ugyanez a helyzet a műkarmokkal és a természetes rövid körmökkel is.
    Nagyon szorítottam, amikor láttam, hogy a legjobb 16-ban benne vagy, és nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy nem nyertél.

    VálaszTörlés
  5. Csodaszépet alkottál! Tudod hogy szokták mondani, a részvétel a fontos! ;)

    VálaszTörlés