TESZT | BPS - clear jelly stamper

A blogvilágban már egy ideje feltűnt az átlátszó nyomdázópárna, viszont eleinte kevés helye és drágán lehetett beszerezni. Mivel nagyon szeretek nyomdázni, így az én érdeklődésemet is felkeltette, hogy vajon mit is tud ez a nyomdázó. Mikor megjelent a Born Pretty Store kínálatában is, nem sokat gondolkoztam rajta, rögtön meg is rendeltem. 



A BPS kínálatában három színből választhatunk, rózsaszín, fehér és lila színben rendelhetjük meg. Nekem a lila van meg, de már csak a színe miatt is be fogok szerezni egyet a rózsaszínből is. :D
A nyomda hengeres, a fekete kétvégű nyomdázóhoz hasonlít azzal a különbséggel, hogy a teteje üreges. A nyomdapárna átlátszó, sérülés nélkül érkezett szerencsére. Nagyon kényes, tilos acetonnal áttörölni és bufizni sem szabad használat előtt, ugyanis attól bemattul a felülete. Szösztelenítő hengerrel, vagy celuxxal lehet leszedni róla az apró szöszöket és a nyomdázás maradványait, én egyenlőre az utóbbit használom erre a célra. A nyomdázó feje közepesen puha, vagy kemény, eleinte féltem is tőle, nem is mertem használni, mert a puha nyomdázókhoz vagyok szokva, viszont ennek ellenére nagyon szépen, hiánytalanul lehet felvenni vele a mintát. Jól illeszkedik a körömre, de a minta felvitele után egy kis görgetést igényel a körmök széleinél, ez a művelet főleg az íveltebb körmöknél fontos. Direkt olyan mintákkal próbálkoztam a MoYou Festive lemezéről, amik csak egyenesen mutatnak jól. Nagyon furcsa nekem a használata, még szoknom kell, nem is sikerült olyan jól ez a manikűr, viszont tesómnak is nyomdáztam a körmére, az övé már elég jó volt, de még gyakorolni kell. :)













Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

9 megjegyzés:

  1. Én többet vártam a cucctől, nekem a Moyrás van meg. Kemény. Kár, hogy nem lehet csak úgy rányomni a körömre. Azért jó, szépen felveszi a mintát. Anyun fogok gyakorolni. Ez az alapszín még mindig tetszik, a mani is szép lett!!

    VálaszTörlés
  2. Ahhh, teljesen azt hittem hogy hiperpuha... Az én körmömön csak a zselésen folyós szilikon működik normálisan, így akkor meggondolom, hogy beruházzak-e rá.

    VálaszTörlés
  3. BPS áron érdemes egyet beszerezni minden nyomdásnak, mert nem egész körmös mintáknál nagy szolgálatot tesz. Egyébként az "utánzat" már sokkal puhább, mint az eredeti, könnyebb használni még az ívelt körmökön is. Volt nálam Moyras is, dettó mint az ebay-es, BPS-es cucc. Szóval érdemes 600 Ft-ot kidobni érte. 1500 Ft már sok..

    VálaszTörlés
  4. Ami nekem van elég puha,simán belenyomom a körmöm.BPS még nem érkezett meg,így nem tudom,mennyivel másabb. Kicsi mintáknál szerintem must have!!

    VálaszTörlés
  5. Nekem megvan mindhárom szín, csak ugye otthonra rendeltem és csak 1 hét múlva érkezik a mostani lakhelyemre. De már várom, hogy vajon a színek jelentenek-e különbséget. :)
    Nagyon szép a manikűr. :)

    VálaszTörlés
  6. Szuper lett a manikűr! :)
    Múlt héten megérkezett hozzám is: én is puhábbra számítottam, így egy picit csalódás, de azért használgatom.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon kíváncsi vagyok rá, megérkezett már hozzám is, de csak holnap fogom kipróbálni :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon örültem a bejegyzésnek, mert hozzám is úton van már. Én is azt gondoltam, hogy ez egy hiperpuha párna lesz, úgyhogy meg is lepődtem, mikor több blogon is olvastam, hogy kemény. Hm... kíváncsi vagyok most már én is rá. :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem is rettenetesen fura volt használni, alapjáraton nem így szoktam tartani a nyomdázót és... :D De szerintem sem rossz, csak meg kell szokni. :)

    VálaszTörlés