ManiCute - ovis jel

A lányokkal az eheti témának az ovis jelet választottuk. :) Nekem nagyon sok emlékem megmaradt az oviból, például hogy csak két évig jártam, meg mikor nagycsoportosok voltunk, egyedül voltam lány, na meg az alvás... sosem tudtam aludni délután és egy időben mindig a játékos polc mellé kértem az ágyam, és sunyiba játszottam. :D Na meg egyszer ellopták az emlékkönyvemet is és összefirkálták.. Régi szép idők. Egyébként utáltam oviba járni, mindig sírtam mikor anya otthagyott. :D



Az én ovis jelem az óra volt, amit nővérem után kaptam, ugyanis akkor mentem oviba, amikor ő elkezdett suliba járni. Még a mai napig van olyan törölközőm, meg kispárnahuzatom, amibe bele van varrva, na meg múltkor az egyik kis nyuszis szobrocskán is megtaláltam ezt a szimbólumot. :) Egyébként azt mondják, hogy az óvodai jeleknek jelentése van, hát lehet, hogy ez az oka annak, hogy sosem szoktam sehonnan késni. :D
Na és akkor a manikűrről. Alapnak nude lakkot használtam, amire stampig decal technikával egy órát vittem fel az egyetlen készletemben lévő Pet'la Plate-ről. Nem akartam túlbonyolítani, így a többire egy piros szilánkos lakk került. Nekem nagyon tetszik az összhatás, pedig csak gyorsan összedobtam, de mégis milyen jó lett. :)







Lovely Top Jewels Nr. 3
CR fekete
CR fehér


Kinek mi volt a jele? :)

Share this:

CONVERSATION

18 megjegyzés:

  1. Szupi lett, ezzel a fedőlakkal nagyon jól mutat. :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon jópofa lett! Kezet foghatunk, én is utáltam az ovit és gondjaim voltak a délutáni alvással, én is sutyiban játszottam, a paplanból kihalászott tollpihékkel játszottunk a mellettem fekvő kislánnyal boltosat, a tollpihék voltak a tejes zacskók :)))))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett! Soha nem tudtam én sem aludni az oviban :D

    VálaszTörlés
  4. Hú ez szuper lett.
    A délutáni alvás nekem sem ment soha. Én a takaró alatt játszottam barlangost a becsempészett játékokkal XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... ö.... lehet összefüggés az óvodáskori csendes lázadás és a bloggerkedés között? :))))

      Törlés
  5. Gyönyörűséges lett, imádom! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, és az ötlet is igen jó! (-:

    VálaszTörlés
  7. Én sem aludtam soha az oviban,mindig mesét mondtam a többieknek,így délben haza kellett mennem ,mert nem hagytam aludni a társaimat. :D Tehát nekem rövid volt az ovi,nálunk délben járósnak mondták,hogy korán haza mehettem alvás előtt. Tetszik a manikűr,nagyon cuki lett!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :)
      engem csak pénteken hoztak el délbe, mindig maradnom kellett. :( :D

      Törlés
  8. Aranyos, ötletes mani, és milyen jó ez a piros fóliás lakk! *-*

    VálaszTörlés
  9. Az én jelem az oviban hímestojás volt... :D Kíváncsi lennék ez milyen hatással van- lesz a további életemre. :D
    Amúgy nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  10. Na ez nagyon jó lett! :) Az én jelem eper volt. :)

    VálaszTörlés
  11. De szuper! Nagyon jól passzol az alapszín és a topper, pláne a piros órával. :)

    VálaszTörlés