második...

Bizony ám az én kis blogocskám ma ünnepli a 2. szülinapját, így mára egy picit személyesebb bejegyzéssel készültem, szóval aki utál olvasni, az ne is olvassa végig. ;)



Már régóta olvasok blogokat és pontosan két évvel ezelőtt az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy mivel már 12-13 éves korom óta megszállott körömfestő vagyok, miért ne írhatnék én is és mutathatnám meg másoknak a munkáimat.? Ez idő alatt GFC-n 254, Bloglovinon 233 feliratkozónak, Facebookon pedig 453 lájkolónak sikerült felkeltenem az érdeklődését, valamint már több mint 208000-szer kattintottatok az oldalra. Hihetetlenül jól esnek a szép szavak, amit egy-egy bejegyzésem alá írtok, vagy éppen a személyesebb levelek, valamint az is nagyon jól esik, hogyha tőlem kértek tanácsot, hiszen így tudom, hogy titeket is érdekel amit írok és a véleményem is. Egy szóval mindent nagyon szépen köszönök, hiszen ezt a blogot nem csak magamnak, hanem főként nektek, a ti kedvetekre írom. :)
A bejegyzések számát tekintve csak úgy ontom őket, eddig összesen 735 bejegyzést olvashattatok, ami elég szép szám. Legtöbbeteknek az extrém körömdíszítéseim és a különleges fejből kipattant ötleteim, na meg persze a lakktesztjeim tetszenek, amiket ezentúl is olvashattok majd a blogon. Az utóbbi két évben sikerült sokat fejlődnöm körömfestés, valamint fényképek készítése terén is, tudom még van hova fejlődnöm, de szerintem egész jó úton haladok. (Aki nem hiszi el, nézze meg a 2012-es szeptemberi képeimet és a mostaniakat :D)
Szerettem volna egy nyereményjátékkal is készülni nektek, de kicsit megcsúszok vele, ugyanis egész nyáron dolgoztam, vagy ha épp nem dolgoztam, akkor pihentem, most pedig vissza kell rázódnom a sulis monoton napokba, de suli mellett szerencsére több szabadidőm lesz és mindenre lesz már időm. A közeljövőben egy nagy durranással is készülök nektek, remélem örömmel fogadjátok majd, egyenlőre legyen titok ez a meglepetés. :)
Végül de nem utolsó sorban változtattam egy kicsit a blog kinézetén, új fejlécet és háttérképet is választottam, remélem elnyeri a tetszéseteket. ;)

És egy kérdésem is van hozzátok, milyen bejegyzéseket látnátok szívesen még a blogon? Valamint kommentben írjátok meg, hogy min kéne még változtatnom, mi az ami tetszik nektek és mi az ami nem. :)

Share this:

CONVERSATION

20 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot!!! :)
    Nagyon tetszik az új külső, igazán mannás! :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blogszülinaphoz! :) Ezek a lakkocskák cukik, anno használtam őket én is egy fejlécemhez. ^^ További sok sikert!

    (Nemsokára én is blogszülinapozok :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon Boldog Blogszülinapot :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog blogszülinapot, az enyém is most lesz szülinapos 20-án, már 3 éves, bár az elmúlt majdnem 1 évben szinte alig került ki poszt, szerintem jó páran már nem is olvasnak a régiek közül, de remélem sikerül kicsit fellendítenem megint, mert ahogy te is írtad, minden ki bejegyzés, komment annyira jól esik. :) Sok sikert a továbbiakban, én biztos maradok olvasód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :)
      hiányoltalak is, de jó, hogy visszatértél a blogvilágba. :)

      Törlés
  5. Boldog szülinapot!!!!....s csak így tovább!!:)
    http://floraljunkie.blogspot.ro

    VálaszTörlés
  6. Mindenek elött sok boldog szülinapot a blogodnak. Az új fejléc nagyon mutatós és vidámabb mind a régi, nekem nagyon tetszik. Hogy mit változtass a blogon, vagy milyen bejegyzéseket irjál...jó kérdés, mert én azért létogatok majdnem naponta ide, mert meg vagyok elegedve mindennel amit látok és olvasok. Az én szemszögemből nézve, kitunő blogod van.

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot! ;)
    Nekem az extrémebb körmeid tetszenek! :)
    Régi olvasód és kommentelőd vagyok, szeretem a blogod. ;)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon boldog blogszülinapot! :)
    Én az igazán ötletes és egyedi manikűrjeid szeretem, amiket én biztos nem mernék viselni, de nézni imádom őket! :)

    VálaszTörlés
  9. Boldog Blogszületésnapot! :)
    Nagyon szép az új külső,én az ebayes bejegyzéseidet szeretem talán a legjobbann :D

    VálaszTörlés
  10. Nagyon nagyon boldog szülinapot a blognak, és kitartást a továbbiakban is :)

    VálaszTörlés
  11. Én az extrém nail-art -jaidért rajongok továbbra is, elsősorban te inspiráltál a blogolásra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy belevágtál a blogolásba. :)

      Törlés
  12. Még sok-sok blogszülinapot kívánok Neked! Tetszenek a különleges körmeid, de egyéb bejegyzéseket is szívesen olvasok :)

    VálaszTörlés