első nyomdázott körmöm.

Még sosem próbáltam a nyomdázást, ezért is örültem, mikor Essence nyomdázó szettet nyertem. :)
Már tipeken az össze mintát kipróbáltam, ami a mintalemezen volt, bocsi lányok, a mintalemezt nem fotóztam be külön.

Először is, lehet hogy most furcsa lesz nektek, hogy az egyik bejegyzésben hosszabb, a másikban rövidebb körmeim lesznek, de ahol hosszabbak a körmeim, azokat a képeket még múlthéten csináltam, ahol pedig rövidebbek, azokat most hétvégén. Muszáj voltam őket levágni, mert manikűrözünk és inkább én vágjam le, mint más (allergiás vagyok arra, ha más hozzányúl a körmömhöz...), de sebaj, szerencsére hamar megnő és nem is vágtam olyan vészesen sokat belőle. :)

Visszakanyarodva, az első nyomdás körmöm:


Alapnak a tegnap bemutatott NY Mint macaroonját választottam. A mintalemezről egy virágos mintát választottam, ez került a nagy és a gyűrűsujjamra, a többi ujjamra pedig az Essence colour3 Stop for an ice cream lakkját kentem fel.
Első próbálkozásra szerintem nem is lett olyan rossz, a nyomdázáshoz Aden lakkot használtam. :)
Eddig nem igazán jöttek be a nyomdázott körmök, én szeretem magamnak megfesteni a mintákat és pepecselni vele, viszont ha nincs sok időm meg kedvem hozzá, akkor tuti nyomdázni fogok. :)


Ti szeretitek a nyomdás körmöket? :)

Share this:

CONVERSATION

20 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, várom a többi nyomdázást is :]

    VálaszTörlés
  2. Imádok nyomdazni
    Egyszerű és nagyszerű lett

    VálaszTörlés
  3. nagyon szép lett! :)
    szerintem most a legszebb a körömformád! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is. =) Nekem ez sokkal jobban tetszik, mint az extra hosszú. =) Most én is lereszeltem rövidebbre a sajátjaimat pont a hétvégén. =)
      Szép lett a mani! :D

      Törlés
    2. köszönöm lányok. :))
      az az igazság, hogy kicsit hosszabban jobban szeretem.

      Törlés
  4. Szeretném a nyomdázást, de egy fekete Moyra körömdíszítőlakkon kívül egyik lakkom se alkalmas nyomdázáshoz:(
    Esetleg tudnál ajánlani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én eddig 3 lakkot próbálzam a nyomdázáshoz, egy fekete aden lakkot, egy sárga és egy fekete essence lakkot és mind a 3 bevált. :)

      Törlés
  5. Szép lett! :) én most állok neki életem első nyomdázásának :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :)
      aztán csak ügyesen. ;) :)

      Törlés
    2. Egyelőre siralmas állapotok uralkodnak :"D

      Törlés
    3. jajj azért csak nem. :D
      egyébként képzeld el, először nekem sem nagyon ment. bátyám barátnője körmére akartam nyomdázni és sehogy sem akart összejönni. na akkor jött bátyám, hogy majd ő. és neki sikerült, csak elcsúszott a minta. :DDD de aztán lemostuk előröl kezdtem és akkor már sikerült rögtön. :) csak ki kell tapasztalni. :)

      Törlés
  6. szép lett nagyon!! tetszik :) http://tuttiigiornidelconsiglidiunadonna.blogspot.hu/

    VálaszTörlés