TESZT | Beauty BigBang sellőporok

A sellőporos díszítés már elég régen bejött a divatba, ettől függetlenül azt veszem észre, hogy még mindig töretlen a sikere, sokan kérik, hiszen a legegyszerűbb lakkozást is fel lehet vele dobni. A mostani bejegyzésben 6 változatot is hoztam nektek, amiket a Beauty BigBang webshoptól kaptam tesztelésre.


A sellőporoknak ezernyi változata van már, a kisebb, finomabb szemcséstől egészen a nagyobb durvább szemcsésig, valamint a fénye is többféle színben pompázik. Fényviszonyoktól és az alapszíntől függően látszódnak változtatják a színeiket. Én a tesztben fehér és fekete alapokra vittem fel őket, így látszódik legjobban a különbség a világos és a sötét alapra felvitt porok között. A legegyszerűbben géllakkra, vagy zselére tudjuk felvinni, itt villámköttetés után a fedőlakk ragacsos rétegébe kell beleszórni, valamint beledörzsölni. Sima lakkon is használható, bár azon kicsit bonyolultabb, de ITT írtam már erről is.

A kis csomagomban 6 féle por volt található. Mivel nincs rajtuk semmi jelölés, meg szám, így most is a tégely hátulján beszámoztam őket, hogy ne keverjem majd össze. INNEN tudjátok beszerezni őket.


Az első kettő szinte majdnem ugyan olyan, talán az egyik egy picikét kisebb szemcséjű, mint a másik. Fehéren csak egy kis sárgásabb fényt adnak az alapnak, feketén pedig mélykékes árnyalatuk van. Igazából nekem ők egyáltalán nem tetszenek, de majdcsak elhasználom őket valamire.






A kedvenc párosításaim. Fehér alapon mindkettőnek kékes, rózsaszínes fénye van, az egyikben kicsit több a kék, a másikban a rózsaszín. Fekete alapon az egyik zöldes, arany, némi kékkel, a másik pedig kékeszöld árnyalatot kapott.






Fehér alapon szintén kékes, lilás, rózsaszínes árnyalata van mindkét pornak, míg sötéten a zöld és az arany szín dominál benne.





 Két manit is készítettem a porokkal, az egyiknél sötét színekre vittem fel őket, majd fehérrel nyomdáztam, a másiknál pedig fehér alapot használtam, amire mozaikos mintát nyomdtam, majd sheer lakkokkal színeztem ki őket.











Nektek hogy tetszenek? :)

Share this:

CONVERSATION

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése