NAIL ART | Glam Nails Challenge február
Újabb hónapot tudhatunk a hátunk mögött, ezzel együtt pedig a Glam Nails Challenge februári témáival is végeztünk, amiről most hoztam nektek egy összefoglalót.
Mivel a február a szerelem hónapja, ezért csupa cuki témát talált ki nekünk Bianka, és bár én egyáltalán nem vagyok Valentin fan, de a cuki, rózsaszín dolgokért teljesen oda vagyok. :)
Elsőként masnis körmöket kellett alkotnunk, amire én egy stamping decalt készítettem rózsaszín, fehér és ezüst színeket felhasználva.
A második téma a szív volt, amire elég nehezen találtam ki mit is szeretnék, végül a fiókomba kutakodva előkerültek a rég elfeledett holo szívecskéim és ezek felhasználásával készült a mani. A szíveket zselébe építettem bele, így nem álltak ki a körmöm felületéből.
Harmadikként a cukorkák kerültek előtérbe. Smooshy alapot készítettem, valamint előkaptam az egyik cukros lakkomat is, majd a pinkes alapra feketével nyalókákat nyomdáztam.
A rózsa témára mindenképp valami stamping decalt szerettem volna készíteni, viszont mivel nagyon sok rózsás nyomdamintám van, így elég nehezen tudtam dönteni. Végül a Born Pretty egyik lemezéről választottam, amit fehér alapra vittem fel.
Annak ellenére, hogy nem igazán szeretem a piros színt magamon, a csók témára mindenképp valami pirosat is szerettem volna belevinni, így került három körmömre a KIKO piros holo lakkja, két körmömre pedig fehér szín. A fehér alapra feketével és pirossal nyomdáztam.
A tánc témára nagyon nem volt ötletem, eléggé megúszósra is sikeredett. Végül dupla nyomdás megoldást választottam.
A romantikus téma szintén kicsit megúszósra sikeredett, szintén a nyomdáimat hívtam segítségül.
A maci téma volt az egyik kedvencem a hónapban. Színátmenetes alapot készítettem, amire a macikat körömlakk és akril segítségével rajzoltam, valamint a fehér alapra patchwork mintákat készítettem. Imádtam, egy hétig hordtam, ami nálam nagy szó. :)
Nektek melyik a kedvencetek? :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése