Moyra éves körömkihívás | 1.forduló - virágok

Újra díszítőverseny felhívást tett közzé a Moyra és bár úgy döntöttem a decemberi versenynél, hogy többet nem nagyon foglalkozom ilyenekkel, ez a kihívás eléggé figyelemfelkeltőre sikeredett. Bár tudom, hogy az esélytelenek nyugalmával indulok, mert nincs hosszú műkörmöm és nem csinálok eléggé figyelemfelkeltő körmöket. A mostani verseny egy évig fog tartani és minden hónapban új téma szerint kell alkotnunk. Szeretem a kihívásokat ezért is vágtam bele. Ha lemaradtatok volna róla, vagy szeretnétek még becsatlakozni, ITT elolvashatjátok a szabályokat.

A márciusi, vagyis az első téma a virágok voltak, amire három körmöt is készítettem, végül az utolsóval neveztem be.


 Az első variációnál fehér alapot kentem fel, amire az álomfogós körmömnél használt filctollas, watercolour technikát alkalmaztam. Virágformákat próbáltam meg festeni, amiket végül fekete akrillal kontúroztam. Az elképzelés tetszett, az alappal sem volt semmi bajom, de a kontúrozás után nem igazán nyerte el a tetszésem.




A második variációnál előkaptam a már megszokott nyomdalemezeimet. Türkiz és barack kombót választottam, a középső és gyűrűsujjamat nimbus tecnikával feldobva, amire végül nyomdáztam. A maradék három ujjamra sellőpor került. Túl egyszerűnek találtam, így nem ő lett a befutó...



A harmadik variációnál, ami végül a versenymunkám is lett fehér alapot kentem. A még meg nem száradt fehér lakkra rózsaszín és zöld színeket vittem fel, picit márványos hatást alkotva vele. Végül feketével kontúroztam. Matt fedőlakkot használtam, valamiért nekem így sokkal jobban tetszett, mint fényesen. :)
Ha tetszik a munkám, ITT tudtok rá egy lájkot nyomni. Nem lájkvadászos verseny, de azért megköszönöm. :)



Nektek hogy tetszenek? :)

Share this:

CONVERSATION

5 megjegyzés:

  1. Csinosak a manikűrök :) Láttam én is a felhívást meg pár feltöltött manikűrt, de a méteres csicsás műköröm, ami tényleg szakmai versenyre való, az nagyon nem tetszik és megint vannak kedves hordható manik is természetes körmön, hát nem tudom, mi lesz megint ebből a versenyből.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik mindegyik, szerintem is az utolsó lett a legjobb. Drukkolok Neked!
    Kíváncsi vagyok, hogy a decemberi után mennyi embernek lesz kedve még egyszer részt venni ilyenen... Audrey-hoz hasonlóan a méteres műkörmök, akármennyire is jól kidolgozottak, nem tudnak érdekelni, de Nektek többieknek szurkolok :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett mindegyik manikűröd! Én is akartam nevezni, csak épp nem olvastam el eléggé a szabályokat és érvénytelen lett, talán nem is baj :)

    VálaszTörlés
  4. én is láttam a versenykiírást, de tudtam hogy esélytelen vagyok :D nagyon szép manikat alkottál, és szerintem a körmöd is szép (formában, hosszban, felépítésben), úgyhogy neked érdemes erre jelentkezni :)

    VálaszTörlés
  5. Mindhárom manikűr nagyszerű lett! Az utolsó nekem is jobban tetszik matt verzióban - bá azt hiszm, nekem minden jobban tetszik úgy.^^
    Sok sikert és kitartást a versenyhez! :)

    VálaszTörlés