ManiCute | double stamping
Az előző témát kihagytam, annyira tetszett az akkor hordott manikűröm, hogy nem volt szívem lemosni, de mivel a téma is jó volt, ezért majd pótolom valamikor. A mai nap a dupla nyomdázás lesz terítéken, amit személy szerint nagyon szeretek. :)
Bár kevésszer használom ezt a technikát, de ha megfelelően választjuk meg a színeket és a mintákat, akkor nagyon egyedi alkotásokat lehet vele létrehozni. Sok színkombinációban gondolkodtam, végül mindig a rózsaszín árnyalatokra tértem vissza, a mintáról viszont elképzelésem sem volt. Körülbelül háromszor néztem át a nyomdalemez készletemet, míg nem kiválasztottam négy esélyes mintát. Addig-addig nézegettem, végül erre a leveles mintára esett a választásom, méghozzá duplán, úgy gondoltam, hogy így nem lesz se annyira sok, se kevés a végeredmény. Két verzióban készült el, rózsaszín alapot kentem, amire egy sötétebb és egy világosabb rózsaszín árnyalattal nyomdáztam. Addig-addig nézegettem, hogy végül elkészítettem egy másik verzióban is, amelyikben a sötét rózsaszín nyomda helyett feketét használtam. Bevallom hozzám a második mani áll közelebb. :)
Nektek hogy tetszik? :)
gyönyörű, mint mindig :)
VálaszTörlésÚgy tűnik, sokan gondolkodtunk levelekben. :) A második mani nekem is picit jobban tetszik.
VálaszTörlésSzépséges, a második nagyon látványos, kedvencem :)
VálaszTörlésNagyon szép! Nekem a finomabb verzió a kedvenc, a második kicsit zsúfolt számomra.
VálaszTörlés