ManiCute | jégvirág
Két hét telt el a legutóbbi témánk óta, eléggé benne vagyunk már a télben, az időjárás is erről árulkodik, így nem is lehetett volna jobb témát találni a mani napra, mint a jégvirágot.
A jégvirágok számomra a természet csodái, gyönyörűek tudnak lenni, főleg, ha megcsillan rajtuk a fény. Bár már régen találkoztam velük, emlékszem középiskolában az öreg, több mint 100 éves épületben mindig megjelentek ilyenkor az ablakokon. :)
Nehezen döntöttem, hogy mégis hogyan, milyen formában adjam vissza ezt a csodát a körmeimen. Tavaly már készült egy hasonló jégvirágos manikűröm, így ugyan olyat nem szerettem volna, de mégis nehezen tudtam elrugaszkodni a témától. Alapnak ismét kék színt választottam, mégpedig a Colour Alike Fly High holo lakkját, amire aztán száradás előtt pontozó segítségével egy pár pötty fehér lakkot tettem, majd végül fogpiszkáló segítségével húztam össze a pöttyöket. Eléggé megszenvedtem vele, mert már könnyűnek látszik, mégsem az. Először túl nagy fehér pöttyöket tettem és nem látszódott szépen a mintázatuk, utána túl lassan dolgoztam és már nyúlt a lakk, mikor megpróbáltam őket összehúzni, de végül csak összejött. :D A végén az Orly Prisma Gloss Silver holo fedőjével koronáztam meg a manikűrömet. Napfényben csak úgy szikrázott. :)
Nektek hogy tetszik? :)
Fantasztikus. Nem találok szavakat rá :)
VálaszTörlésIstenem ez álomszép *-*
VálaszTörlésGyönyörű lett! Eddig még nem mertem kipróbálni ezt a technikát, pedig olyan gyönyörű.
VálaszTörlésGyönyörű lett! Eddig még nem mertem kipróbálni ezt a technikát, pedig olyan gyönyörű.
VálaszTörlésannyira szépek a körmeid :D mármint nem csak amiket ráfestesz, hanem a formája, hossza <3 nagyon irigy vagyok :D
VálaszTörlésCsoda! Én sem mertem még ezzel próbálkozni, pedig a végeredmény, mint látjuk, bámulatos!
VálaszTörlésFANTASZTIKUS!!!!!!!!!!
VálaszTörlésCsodaszép lett!!
VálaszTörlés