TESZT | Born Pretty nyomdalemezek - L008; L047; L054

A legutóbbi Born Pretty tesztcsomagomból sem hiányozhattak ám a nyomdalemezek. A márka  az utóbbi időben egyre több, változatosabb lemezekkel rukkol elő. Személy szerint nekem nagyon tetszik az összes, jó a minőségük, legszívesebben az mindet  felvásárolnám. :D 
A mostani bejegyzésben három nyomdalemezt mutatok be nektek.



 A lemezek most ilyen cuki, karácsonyos tokban érkeztek. Nekem nagyon tetszenek a változatos tokok, hogy minden alkalomhoz megpróbálnak kitalálni valami újat. Nyáron például pálmafás tokom is érkezett. :)


 BP-L054 Geometry

A lemez fő témái a geometrikus témák. Régóta szerettem volna hasonló tematikájú nyomdalemezt, ezért is választottam őt a mostani tesztcsomagomba. Főként háromszöges alakzatok találhatóak rajta, kisebb és egész körmöt befedő mintaként is. Eléggé megszenvedtem velük, az első manikűröm nem is igazán sikerült, ügyesen félrenyomdáztam szinte az összes ujjamon a mintát, másodjára már viszont elfogadható lett a végeredmény. A vékony vonalak is szépen kijönnek a lemezből. Érdemes hozzá átlátszó nyomdapárnát használni. INNEN tudjátok beszerezni.






BP-L047 Leaf

Az évszak végére egy ősz témájú lemezt is kértem, melyen 14 minta található. Kisebb és nagyobb körmökön is jól mutatnak. A levelek mellett virágok is találhatóak rajta és személyes kedvencem a pálmalevél, amit nyáron előszeretettel fogok használni. INNEN tudjátok beszerezni.





 BPX - L008 Celebration

Hamarosan beköszönt a tél, én már teljesen karácsonyi hangulatban vagyok, így nem hiányozhatott egy ilyen lemez sem a csomagból. A tél mintájú lemezek egyébként a kedvenceim mindegyik márkától, amelyiken pedig pingvinek is vannak, na az telitalálat nálam. :D
Ezen a lemezen is kisebb és nagyobb méretű formák találhatóak, mindegyiket szépen, hiánytalanul fel lehet szedi. Az összes minta tetszik, de mégis a kedvencem a pingvines és a szarvasos-gömbdíszes. INNEN tudjátok megrendelni, bár kétlem, hogy karácsonyra már ideérne, de a minták többségét az évszak hátralevő részében is ki lehet használni.





Érdemes lehet most lecsapni rájuk, hiszen most mindegyik lemez akciós áron szerezhető be.
(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek melyik tetszik legjobban? :)

Share this:

CONVERSATION

2 megjegyzés:

  1. Szép manikűrök, a karácsonyi a kedvencem. Nekem már nem kellene több lemezt vennem :)

    VálaszTörlés
  2. Mindegyik manikűr szupi lett. :)
    Az azték mintás hozzám is nemrég érkezett meg, annyira jól néz ki. A karácsonyit pedig már nagyon várom... :D

    VálaszTörlés