Aktuális körömtrendek

Minden évnek, évszaknak megvannak az aktuális, meghatározó trendjei. Szeretek én is újdonságokat megismerni és kipróbálni, lépést tartani velük, na meg persze a vendégeknek sem árt a változatosság, unalmas lenne mindig ugyanolyan körömmel mászkálni. Ebben a bejegyzésben az aktuális körömtrendeket szeretném nektek bemutatni. Négy nagy kategóriát állítottam össze.


Formák: 
Véleményem szerint, mióta a gél lakkozás bejött a divatba, sokan inkább a természetesebb hatású, rövidebb körmöket kedvelik, lehet ez kocka, ovális, vagy akár mandula formájú. Műkörömben a balerina, vagyis a szűkített kocka forma hódít, aminek én személy szerint nagyon örülök, hiszen én is szögletesebb formájú körmök táborát erősítem.



Színek:  
A tél közeledtével főként az erősebb, sötétebb színek kerülnek előtérbe, melyek a teljesség igénye nélkül: fekete, kék, bordó, sőt akár a padlizsán lila is, na meg persze a nude árnyalatoknak is nagy a rajongótábora, melyek bármelyik évszakban megállják a helyüket. Az ősz színeiről se feledkezzünk meg, melyek a föld színek. Ezek többek között a szürke, barna, szürkéskék és a zöld, de a merészebb színek kedvelőinek a mustársárga bármelyik árnyalata is jó választás lehet. Előszeretettel választják a klasszikus piros színt is ilyenkor, de jellemző még az ezüst is, mint hideg szín. Ha valami olyat szeretnénk, ami minden ruhadarabhoz illik, akkor az "örök divat" franciát is választhatjuk, sőt, ha egy kicsit fel szeretnénk dobni, akkor akár színes véggel is elkészíthető. Én még az ombre és a baby boomer körmöket is ide sorolnám, ami tökéletes választás lehet, ha nem szeretnénk semmilyen díszítést a körmeinkre, de mégis valami különlegesre vágyunk.



Minták:
Az elmúlt hónapokban a kézzel festést felváltotta a körömnyomdázás, ami véleményem szerint - persze ha az ember ráérez a megfelelő technikára - a mintázás egyik legegyszerűbb módja. A körömnyomda minták tárháza végtelen, már szinte mindenféle minta megtalálható a kínálatban. Most a legnépszerűbbek az ornamentikus minták, amik egy kis kézügyességgel is könnyen megrajzolhatóak, kreativitásunknak csak a képzeletünk szabhat határt. Egyre felkapottabb lett a márvány hatás, ami szerintem bármilyen színnel jól mutat, de ne feledkezzünk el a negative space, vagyis a negatív terű körmökről sem, melynek változatos lehet a festése, ha például minden ujjon máshol hagyjuk csupaszon a körmöt. Ilyenkor az ősz-tél határán még a levél és inda mintákat is előszeretettel kérik, de már hópelyhek is rákerülnek egy-egy körömre és ebben az évszakban nagyon aktuális csíkos, skót kockás, norvég-, és pulcsimintás körmök is előtérbe jönnek. A pulcsi mintát nyomdázhatjuk, de akár kézzel is megrajzolhatjuk, ezzel 3D-s hatást elérve. Nekem ez az egyik kedvenc mintám ebben az időszakban, és ha már 3D, az évben igazán divatos lett ez a díszítési mód, melyhez már kaphatóak különféle jól formázható zselék, amikkel akár csipkemintát is kialakíthatunk a körmön.


Effektek: 
Az utóbbi időszakban a különféle effektek is szerepet kaptak a körömdíszítésben, gondolok itt az elmúlt hónapokban nagy népszerűségnek örvendő króm, holografikus króm porokra, a különböző pigmentekre, és a sellőporra is amivel különleges hatásokat érhetünk el, hiszen minden alapszínre kenve más-más arcát mutatja. A glitteres, csillámos lakkok, porok újra divatba jöttek, különösen így karácsony, szilveszter tájékán. A mágneses lakkok is most élik fénykorukat. Aktuális lehet a színváltós lakkok használata, hiszen ilyen időben a leglátványosabb a változás. A matt felület is nagyon ütős tud lenni mind a tíz körmön, de akár fényes felülettel kombinálva is nagyon látványos hatást érhetünk el.

 Képek forrása: Pinterest

Ti milyen körmöket viseltek legszívesebben? :)

Share this:

CONVERSATION

3 megjegyzés:

  1. Rövidet, ami kb. 1 mm-re lóg ki az ujjvégtől. Régebben mindig jóóóó hosszú körmeim voltak, de győzött a praktikum. A sötét körmök a kedvenceim, akár minta nélkül, illetve a nyomdázottak.

    VálaszTörlés
  2. mit nem adnék egy gyönyörű hosszú manduláért! :D de sose sikerül szépen megcsinálnom :(

    VálaszTörlés
  3. Hosszabb oválisat, a kockáról váltottam mert minig betört az oldala, azóta nincs ilyen problémám :)

    VálaszTörlés