Manikűrvadász XXIII. Szülinapi forduló
Ma a Manikűrvadász egyik különleges fordulójával jelentkezünk, hiszen a már sokak által ismert kis kezdeményezés ma ünnepli a 3. szülinapját. Hihetetlen számomra, hogy repül az idő, még emlékszem az első fordulókra, most pedig már ez a 23. Köszönjük Bellának, a Manikűrvadász anyjának, hogy ennyi éven keresztül összehozta a bloggerinákat és új blogokkal, emberekkel ismertetett meg minket. :)
Én a The Glittr Blogot kaptam páromnak, amit bevallom eddig még nem ismertem, illetve Instagramon már láttam pár munkáját, de tüzetesebben még nem néztem át a munkáit egészen eddig. Egyébként nagyon tetszenek az alkotásai. Én most mindenképpen valami egyszerű és gyors megoldást szerettem volna, és mikor megláttam a rózsaszín-fekete-ezüst hópelyhes maniját, rögtön tudtam, hogy őt fogom levadászni. Az alap koncepción nem változtattam, fekete homoklakkot, ezüst glitteres lakkot és a Moyra egyik rózsaszín lakkját használtam. Most nem nyomdáztam, a hópelyheket kézzel festettem, így nekem gyorsabb volt. :)
Nektek hogy tetszik? :)
Nagyon kis cuki mani lett ^^
VálaszTörlésCsodás lett! Sosem jutott volna eszembe pink alapra hópelyhet festeni :D
VálaszTörlésNagyon bájos lett, nekem a fekete ellenére is hercegnős az összhatás, tetszik! :))
VálaszTörlésSzuper manikűr, a fekete hópehely ugyan szokatlan az én szememnek, de rajtad tetszik! :)
VálaszTörlésNagyon szép manikűr lett. Nekem is szokatlan a színválasztás, de kellemes csalódás! :)
VálaszTörlésNagyon tetszik :)
VálaszTörlésNagyon nagyon tetszik, főleg hogy most én is valami ilyesmi színkavalkáddal nyomulok. :) Hibátlan!
VálaszTörlésAnnyira gyönyörű lett. <3
VálaszTörlésIgazán csajos téli manikűr lett! :)
VálaszTörlésSzuper lett! :)
VálaszTörlésAzt hiszem, kijelenthetem, hogy ez az egyik kedvenc manikűröm Tőled :-)
VálaszTörlésNagyon tetszik ez az egyedi elgondolás a fekete hópelyhekkel - szokatlan, de vagány, kedvelem az ilyen megoldásokat :)
VálaszTörlésSzokom én is a fura színű nem téli alapokat és más színű hópelyheket és nagyon tetszik! Nagyon sok hópelyhet festhettél már, ha gyorsabb megfesteni, mint nyomdázni :)
VálaszTörlésImádnivaló! Az egyik kedvencem ebből a fordulóból! :)
VálaszTörlés