LFP | Hungarikumok
Eltelt két hét, ismét jelentkezünk a Lakkozz! Fotózz! Posztolj! kezdeményezéssel. A mai téma ötletadója Cinc volt, aki egy igazán "magyaros" témát adott meg, ami nem más, mint a hungarikumok. :)
Eléggé körbejártam a témát, mindenképpen valami egyedit akartam, eszembe jutott a téli szalámi, a pálinka és a méz is, de most nem szívesen mászkáltam volna ilyen körmökkel. :D A hungarikumok listáját ITT találhatjátok. Az 55 közül, végül kiválasztottam egy pár lehetséges opciót, mégpedig a Zsolnay porcelánt, a Herendi porcelánt, a Halasi csipkét és persze a Matyó és a Kalocsai hímzéseket is. Elég sok képet végignézegettem mindegyikről, a hímzésekről csak végső esetben szerettem volna inspirálódni, de végül mégis a Kalocsai mintákra esett a választásom. Volt már hasonló körmöm, de úgy érzem most jutottam el arra a pontra, ahol tényleg szépen és ízlésesen rá tudom festeni a körmeimre ezt a mintavilágot, persze tudom, hogy van még mit gyakorolnom.
Alapnak fehér színt használtam, belecsempésztem egy kis francia festést is, azt hiszem egyre szebben tudok franciát festeni most már körömlakkal is, ha igénylitek hozok róla bejegyzést. :) A mintákat kivétel nélkül körömlakkal festettem, ami az egyik legnehezebb anyag, akrillal könnyebb lett volna, de a festékeim színét nem találtam megfelelőnek hozzá. Teljesen beleszerettem ebbe a manikűrömbe, azt hiszem egy hétig biztosan nem fogok körmöt festeni... :)
Nektek hogy tetszik? :)
Gyönyörű ^^
VálaszTörlésNekem is a gyönyörű szó jutott eszembe! Nagyon jól sikerült a manikűr!
VálaszTörlésGyönyörű lett, tényleg. Nagyon tetszik!!!
VálaszTörlésGyönyörűszép lett! :)
VálaszTörlésNagyon jól sikerült, irigylem a kézügyességed!
álomszép *-* :)
VálaszTörlésSzép lett!
VálaszTörlésNagyon tetszik, a színválasztások szemet gyönyörködtetőek! :)
VálaszTörlésúúúúúúúúúú de nagyon gyönyörűséges! *-*
VálaszTörlésBámulatosan gyönyörű!! Engem érdekelne a poszt!
VálaszTörlésGyönyörű lett. <3 Kedvenc!
VálaszTörlésCsodálatos lett! :3
VálaszTörlésNagyon szépséges lett. :3 Azt hittem sokkal többet fogjuk ezt a témát választani, de a csipke nyert. :D
VálaszTörlés