SZEMÉLYES | körömlakkjaim tárolása...

Egyszer, másfél évvel ezelőtt már láthattatok egy ilyen bejegyzést, ITT el tudjátok olvasni ha lemaradtatok volna róla. Nem is olyan rég viszont hatalmas változáson esett keresztül a szobám, új színt kapott, valamint lecseréltem a régi ágyamat és asztalomat és új dolgokat is beszereztem, köztük egy 7 fiókos szekrénnyel is. Ne is húzzuk tovább az időt...

 
Szükségem volt már rá, ugyanis az utóbbi időben eléggé meggyarapodott a lakkjaim és a körmös cuccaim száma és nem igazán fértem már el az asztalom kis fiókjaiban. A Möbelixben szereztem be, ITT tudjátok megnézni. Szerencsém volt, ugyanis az utolsó darabot hoztam el belőle. Rögtön bele is szerettem, nagyon a fiókjai és átláthatóan lehet tárolni benne a dolgokat.
A komód tetején a swatch stickjeimet, a kedvenc lakkjaimat és a nyomdázólakkokat tárolom, valamint itt kaptak helyet a már kifestett margarétáim is. :)



A legfelső fiókban a körömdíszítő dolgok kaptak helyett, majd az utána lévő háromban a körömlakkjaim, amiket márkák szerint rendeztem el. Persze maradt még mellettük bőven hely, így az új lakók is könnyen helyet tudnak majd foglalni. Negyedik fiókban vannak a csillámporok, akrilfestékek és az üres körömlakkos üvegek is, arra várva, hogy használatba vegyem majd őket. A műkörmös dolgaim is külön fiókot kaptak, ide rakosgattam a géllakkokat és a zseléket, a legalsóban pedig pár tárolódoboz kapott helyet.








Az asztalomat is lecseréltem egy kisebbre, ami a sarokban kapott helyet. Itt vannak még az ecseteim, reszelők, fedőlakkok, lemosók, ecsetmosók és persze a lámpák, hogy amikor alkotok minden kéznél legyen. Ha épp nem körmöt festek, akkor pedig itt készülnek a bejegyzések is. Az asztalom felett pedig a kedvenc munkáim díszelegnek előhívott formában. :)





Ti hogyan tároljátok a lakkjaitokat? :)

Share this:

CONVERSATION

15 megjegyzés:

  1. Őrült jó!!!! Szuper kis szentéj :)))

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlen mennyi kis kincs elfér ebben a szekrényben. Jó látni, hogy valaki ennyire rajong valamiért, ráadásul még a munkája is ehhez kapcsolódik :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sosem gondoltam volna, hogy egyszer a hobbim fogja kitölteni a napjaim nagy részét. :)

      Törlés
  3. Nagyon szívesen turkálnék a cuccaid közt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. M. átérzem! én is, de lehet hanyatt esnék a szépségektől :P

      Törlés
    2. na majd egyszer csinálok egy giga bejegyzést az összes cuccomról, csak hogy közelebbnek érezzétek magatokat hozzá. :) :D

      Törlés
  4. Jaj, a polc szélén a lakkosüveg! Nagyon tetszik a berendezés, a szoba is, hát még a kis komód micsoda kincsesbánya :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is a szentély szó ugrott be....meg az, hogy "oltár", de körömmániás lányok társaságában ez azért még nem túl beteges, ugye? :D :D
    Egy kérdés: Manna, az asztalt hol vetted? Nagyon igényes. Én is sarokasztal mrgvételét tervezem, de semmi értelmes fazont nem láttam még sehol. Ez gyönyörű! .)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem beteges. :D Valaki cipőket, táskákat gyűjt, mi meg körömlakkokat. :D
      Húúú ez az asztal nagyon régi, van vagy 10 éves kb. Még kereszt szüleimtől kaptuk, 3 részes, van egy hatalmas íróasztal, egy kisebb számítógépes asztal és ez a sarokasztal. bár ennek a lábait apukám csinálta. :) lehet hogy jobban jársz, ha vágatsz ilyen lapot személyre szabottan és te rakod össze a kis asztalkád. :)

      Törlés
  6. Szuper lett a végeredmény! *.* Én egyelőre az ágyam alatt cipős dobozokban. :D De ha lesz majd saját otthonom, én is szeretnék ilyen fiókos tárolószekrényt beszerezni.

    VálaszTörlés