NOTD | Halloween
Bár Magyarországon nem ünnepeljük a Halloweent, én valamiért mégis szeretem, ugyanis ilyenkor kicsit meg lehet őrülni körmök terén is. Nem szerettem volna kimaradni ebben az évben sem, bár az előbbi évekhez képest most egy kicsit lájtosabb manikűrrel készültem, de ígérem a héten nem ez lesz az utolsó, amit ebben a témában alkotok. ITT tudjátok megnézni az előző években készült körmöket. :)
Alapnak egy három színből álló átmenetet készítettem. Már itt beleszerettem a manikűrbe, sikerült jól összepasszoló árnyalatokat választanom és ezzel a jujjkékkel lett igazán feldobva ez az egész. Ezután elővettem a fekete akrilfestéket és elkezdtem mindenfélét festegetni. A sok nyomdás manikűr után igazán jól esik már végre szabad kézzel festegetni, mostanában a munkahelyen is egyre többet festek szabad kézzel és imádom. Na persze a nyomdázás ezerszer gyorsabb, de ha van időm, szeretek elpepecselgetni, így került hát rá a boszorkány, a pókocska és a denevérek a körmeimre. :)
Nektek hogy tetszik? :)
Hát ez fantasztikus lett! :)
VálaszTörlésnagyon! :) Én a pókokat csak körmön szeretem :) Ez a lila szín is remek árnyalat, már van hasonlóm vagy 3 :)
VálaszTörlésNagyon szép a kék és a lila kombináció, na meg a boszi fantasztikusan jól sikerült.
VálaszTörlésNagyon jóóó lett :D
VálaszTörlésCuki a boszid!
VálaszTörlésa banya a kedvencem! : DD
VálaszTörlésJópofa lett! :)
VálaszTörlésHát ez... :D Vagány lett! :)
VálaszTörlés