ManiCute | ásványok

Gyorsan telnek a hetek, ismét jelentkezünk a lányokkal egy újabb témával, ami az ásványok nevet kapta. Bevallom először nem igazán mozgatott meg, úgy volt, hogy időm sem lesz elkészíteni, végül az utolsó pillanatban sikerült összedobnom. :)



Nagyon nehezen jött az ihlet, nagyon sok képet megnéztem az interneten, rákerestem külön név szerint is, hogy melyik milyen ásvány. Végül már majdnem a türkiz ásvány mintájánál ragadtam le, azt már láttam körmökön is megfestve, mikor is rábukkantam erre a képre...


... akkor már tudtam, hogy a borostyánról fogok inspirálódni. Mikor megláttam a leghátsó és a középső kis kövecskét, már akkor a fejemben volt az ötlet, hogyan is fogok neki állni. Nem volt nehéz dolgom, viszont nagyon türelem játék. Előszedtem az OPI Gaining Mole-mentum lakkját ami a célnak tökéletesen megfelelt, hiszen arany, ezüst és óarany szilánkocskák vannak benne. Átlátszó és narancs lakkból pedig sheer tints lakkot készítettem. Ezután jött a türelmi időszak. Összesen 9 (!!!!!!) réteg lakkot láthattok a körmeimen, megpróbáltam vékonyan kenni őket, így nem lett vastag a végeredmény. Két réteg sheer után jöhetett egy réteg az OPI-ból, majd megint két réteg a narancsból, majd ismét egy réteg OPI és befejezésként három réteg ismét a sheer tintsből. Megszenvedtem vele, viszont nekem a végeredmény nagyon tetszik. Igazi őszies manikűrt sikerült összehoznom. :)
Közben próbálkoztam a benti fotózással, lassan jön a rossz idő, a korán sötétedés, úgyhogy muszáj lesz rászoknom erre a módra.. De egész jól sikerültek a képek szerintem. :)








Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

13 megjegyzés:

  1. Nagyon élethű és tetszetős lett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Nekem is volt eszemben borostyán/ citrin, de de ez a megoldás nem jutott eszembe... :D Nagyon ötletes. :)

    VálaszTörlés
  3. 9 réteg??? Én már befontam volna a hajam a harmadik rétegnél :) Viszont a végeredmény nagyon mutatós lett, tetszik, tényleg olyan borostyános.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyorszárító fedőlakkba kevertem a színes lakkot, így nem kellett olyan sokat várnom a rétegek közötti száradással. :)

      Törlés
  4. Szép lett és ötletes. A 4. rétegnél adtam volna fel! :D

    VálaszTörlés
  5. Hűha, van türelmed. :) szépséges:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyes vagy, fantasztikus ötlet!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép! De 9 réteg lakk.. nekem nem lett volna türelmem megvárni,hogy megszáradjon.:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett, tényleg olyan, mint a borostyán. (-:

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól mutat, de 9 réteg, hajjaj...mondjuk fotózáshoz nem kell csontszáraz lakk :)

    VálaszTörlés
  10. Uff, jó sok réteg. :S De jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon eltaláltad a választott ásványt a manikűrrel. :)

    VálaszTörlés