Lakkteszt | F.U.N Lacquer - Prima Donna
Még talán, ha jól emlékszem márciusban nyertem Taránál egy 20$-os kupont a F.U.N Lacquer felajánlásával. Bevallom előtte nem is izgattak a lakkok, úgy voltam vele, hogy ennyi pénzt nem vagyok értük képes kiadni, úgyhogy eléggé örültem, mikor olvastam a nevemet a nyertesek között.
Rögtön át is néztem a honlapot, és kiszemeltem két lakkot is, amit a KELL kategóriába soroltam. Természetesen nem voltak készleten, csak április második felében töltötték fel a készletet. Két 11$-os lakkot rendeltem, a szállítási költség 9$ volt, lejött belőle a 20$, így fizettem értük összesen 11$-t, vagyis 2700 ft-ot. Ez már azért elég barátságos ár a két lakkért.
A Prima Donnába első látásra beleszerettem, ugyanis csodaszép halvány rózsaszín holografikus aprócska glitterekből áll. Fedőlakként egy alapszínen és önmagában is használható, bár a tökéletes fedéshez három réteg kell, vagy ajánlott az első réteg felvitele után szivaccsal felvinni a glittereket. Egyébként gyorsan szárad, de a lemosása rémálom, bár én alufóliás módszert alkalmaztam, 10 percig hagytam ázni és így könnyen el lehetett távolítani.
A képek sajnos közel sem adják vissza azt a gyönyörű színt és csillogást, mint amilyen valójában. Teljesen elkápráztatott!
Nektek hogy tetszik? :)
A makro és a csillogós üvegkép csodálatos!!
VálaszTörlésNagyon szép, imádom a F.U.N. Lacquer holo-csillámos lakkjait: :)
VálaszTörlésEnnyiért meg igazán megérte! :)
Tényleg nagyon szép lakk! :)
VálaszTörlésCsak nézem és nem jutok szóhoz! Ez nagyon gyönyörű :) <3
VálaszTörlésRégen biztos odáig lettem volna érte, de ma már nem mozgatnak meg ezek a csillámtengerek. :)
VálaszTörlésTök szuper, hogy kedvezőbb áron tudtál megvenni lakkokat. :)
Nagyon szép lakk!
VálaszTörlés