lakkteszt | Moyra Sea Salt

Az utóbbi időben a Moyra két gyönyörű kollekcióval és kijött, mégpedig a Sea Salt és a Bubble Gum lakkokkal. Az utóbbi nem igazán fogott meg, viszont az előbbire annál inkább kíváncsi voltam. Mikor megtudtam, hogy már Miskolcon is kaphatóak a Sea Salt lakkok, azonnal rohannom kellett megnézni őket és persze magamévá tenni is néhányat. Egészen pontosan 4 db jött velem haza, név szerint a Pearl Drop, az Optopus, az Actinia és a Seahorse árnyalatok, de a Calypsora is fáj még a fogam. Valamiért a két sötét lakk nem igazán fogott meg, mostanában a világosabb színekre vagyok kiéhezve. Egyébként mikor én mentem, már az Arielt nem is lehetett kapni, pedig hát azelőtt érkeztek pár órával. Hát na, kapósak is az újdonságok. :)
Kicsit csalódás volt a kollekció, ugyan is sok más lányhoz hasonlóan én is azt hittem, hogy homoklakkok, de semmi baj, hiszen (lelövöm a poént) így is beléjük szerettem. Nagyonis... <3 :D 


Figyelem! Nagyon hosszú bejegyzés következik sok-sok képpel!


Igazából nem tudtam melyikkel kezdjem a tesztelést, na meg mert van ezeken kívül még egy pár lakk befotózva. De mivel most újdonság ez a kollekció, ezért úgy döntöttem, hogy az összeset bemutatom nektek 1 bejegyzés keretében, ha valaki még most tervezi a vásárlást, könnyebben tudjon választani. :)
Az üvegük a szokásos Moyra, az ecsetük is, imádom mind a kettőt.



881 Pearl Drop:
Tejfehér alapban sok kicsi matt fehér glitter úszkál. Nekem nem is igazán a nyár, hanem inkább a tél jut róla eszembe, teljesen hókirálynős. 3 rétegben fed tökéletesen, amit nem bánok, mert egész hamar megszárad. Pont itt volt apukámnál egy bácsi, ő is megnézte és megdicsérte, hogy mennyire szép és hogy milyen esküvős. :D. Na igen, nekem is az esküvő jutott róla eszembe, annyira nagyon tetszik, hogy komolyan eldöntöttem ő lesz rajtam az esküvőmön! (már ha egyszer lesz...) pedig én aztán oda vagyok a csicsás manikért. Ezzel a lakkal egyébként nagy terveim voltak, olvassátok holnap is a blogot és majd fény derül a titokra. ;)



882 Octopus:
Benne nem voltam biztos hogy elhozom, de annyira kiabált, hogy velem szeretne jönni, így hát a drága kicsi szívem megkegyelmezett neki. Milyen jól is tettem, nagyon szép, barackos jelly alap, amiben szintén sok kicsi fehér matt glitter úszkál. Ő is 3 rétegben fed tökéletesen, de szintén gyorsan szárad. :)



883 Actinia
Őt az első perctől kezdve szerettem volna, mivel rózsaszín mániás vagyok, így nem volt kérdés, hogy velem jön-e. Nagyon kis szép, anyukámnak és nővéremnek is ő a kedvence. Babarózsaszín jelly alap, benne is sok szép fehér matt glitter úszkál, szintén három réteges, gyorsan száradó lakk. :)



885 Seahorse
A rózsaszín mellett a másik lakk, aminél nem volt kérdés, hogy hazajön-e velem. Nagyon szép halvány pasztell lilás jelly alap, amiben a többi társához hasonlóan megszámolhatatlan sok matt fehér glitter kapott helyet, szintén három réteges, gyors száradással. :)



Az összes egymás mellett, hogy legyen összehasonlítási alap. :)

Összességében nekem a kedvencem lett ez a kollekció, őrültem beleszerettem ezekbe a lakkokba! Köszönöm a Moyrának, hogy megörvendeztetett ezzel a csodával, na persze a többi kollekció se semmi. :)

Remélem tudtam segíteni a választásban!

Nektek melyik tetszik a legjobban? :)


Share this:

CONVERSATION

15 megjegyzés:

  1. Nekem valamiért a lila tetszik legjobban, olyan unikornisos színe van... :)

    VálaszTörlés
  2. a fehéren kívül mind tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a fehéren kívül mindegyik bejön. Igencsak jól sikerült ez a kollekció is :D

    VálaszTörlés
  4. Én a fehéret és a lilát szeretném megvenni ha végre valahára eljutok olyan üzletbe ahol van Moyra.

    VálaszTörlés
  5. nekem ez a kollekció nem jön be, nem tudom megmagyarázni, miért. :( pedig a lila és a rózsaszín is szép árnyalat, de magamon nem tudom ezeket elképzelni

    VálaszTörlés
  6. Én a két végletet vettem meg, a fehéret és a bogyószínt :D Még nem volt alkalmam kipróbálni őket, de üvegben nagyon tetszenek :)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem a világosak nagyon jók lettek, bár a két sötétebb is szép. :) A fehér nekem a boltban olyan volt, mintha nem is lenne benne semmi, de így felkenve egész szépen kijönnek abban a csillámok. :)

    VálaszTörlés
  8. Annyira szépek ezek a lakkok! Kellenek!!! :)

    VálaszTörlés
  9. Engem sajna nem nyűgöztek le ezek a lakkok, valahogy nem az én világom.

    VálaszTörlés
  10. Nekem ez a Sea Salt kollekció annyira nem tetszik, a Sand effect lakkok szerintem sokkal szebbet mutatnak. :)

    VálaszTörlés
  11. Szépek, de nem mozgatnak meg annyira, hogy megvegyem valamelyiket :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépek, főleg a rózsaszín. neked műkörmöd van, és arra kened ezeket a sima lakkokat? Vagy ezek a sajátjaid?

    Köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. saját körmöm, pici átlátszó géllakkos megerősítéssel. bár ezeken a képeken még nem volt alatta gél lakk, utána szoktam rá, mert eléggé meggyengültek a munkám miatt. :)

      Törlés