miskolci bloggertali #1
A többieknél már olvashattátok, a lányokkal összehoztuk az első miskolci bloggertalit, aminek Timi volt a kezdeményezője. Nagyon örültem neki, hiszen sokatoknál olvastam már ilyen bejegyzéseket, én viszont még sosem vettem részt ilyen eseményen.
7-en gyűltünk össze és egy kellemes péntek délutánt töltöttünk el a Frei Caféban sok beszéd és finom kávék társaságában. Sajnálom, hogy a többiek nem tudtak eljönni, de remélem legközelebb nekik is jó lesz az időpont. :)
Jó érzés volt olyan lányok társaságában ülni, akiknek ugyan az a "szenvedélye", ami nekem. :)
Én nem vittem fényképezőt, viszont a lányoktól "loptam" egy pár képet. :$
Csoportkép: (balról jobbra)
Természetesen vittünk cserebere dolgokat is, személy szerint nagyon sok mindennel tértem haza, ugyanis a lányok sok mindent otthagytak és a végén már csak ketten maradtunk Timivel, így elosztottuk a maradék cuccokat. :)
Amik az én tulajdonomba kerültek:
(fogok még róluk egy külön bejegyzést is hozni, a mostanában vett körömlakkjaimmal együtt)
Ti jártatok már boggertalin? :)
Hű mennyi minden! *.* A lakkokra nagyon kíváncsi lennék. :)
VálaszTörlésHúú jó sokat vittél haza!! Jó volt nagyon, remélem lesz legközelebb is!!
VálaszTörlésjó kis tali lehetett! :) a kallos rózsaszín lakkra kíváncsi vagyok :)
VálaszTörlés