Crystal Nails UV topcoat.
A nyári körömkihívásban mind a két gyümölcsös manimat UV fényre kötő fedőlakkal fixáltam. Kértetek, hogy írjak róla egy kis ismertetőt, bocsánat, most jutottam el idáig. :$
Szóval a Crystal Nails UV topcoat egy UV fényre kötő fedőlakk, amit bármilyen körömlakk felé használhatunk a tartósságuk meghosszabbítása és a gyorsabb száradás érdekében.
1450 Ft-ért juthatunk hozzá a Crystal Nails-es boltokban, de akár a netről is megrendelhetjük. Egyébként fodrászkellékes boltokban is találkoztam már a Crystal Nails márkával, viszont ott drágábban lehet hozzájutni.
Az üvege a szokásos Crystal Nails-es duci üveg, (hasonlít egyébként némelyik Rose Nails lakkéra)15 ml lakkot tartalmaz, ami szerintem elég sok. Az üveg egy ezüst borítást kapott, ugyanis mint tudjuk a napfényben is találhatóak UV sugarak, így ha véletlenül nap érné, megkötne. Ennek a hátránya egyébként, hogy nem lehet látni mennyi lakk található még az üvegben.
Használata:
A már elkészült manikűrünket fixálhatjuk vele, 1 réteg fedőlakk, elvileg 1 perc alatt is megköt az UV lámpában, de én azért 3 percig benne szoktam hagyni a biztonság kedvéért. A neten azt olvastam, hogy nem teljesen szárazra köt meg, nem tudom, hogy azért-e vagy nem, mert több ideig szoktam benne hagyni, de nekem teljesen szárazra szokott kötni.
Eltávolítása:
A körömlakkhoz hasonlóan egyszerűen acetonos, vagy aceton mentes körömlakk lemosóval.
Én igazából ajánlom mindenkinek a megvételét, akinek van UV lámpája, mert gyorsszárítóként is funkcionál, így nem kell órákat várni, hogy megszáradjon a manink, valamint tartósabbá is teszi a lakkokat. Nekem ugye alapból is jók a körmeim, szerencsére minden lakk bírja rajta minimum 3-4 napig, viszont kipróbáltam anyán, akinek általában 1 nap alatt lekopik a körméről a lakk és ezzel neki is bírta 3-4 napig.
Ti milyen fedőlakkot szoktatok használni? :)
Anno kérdeztem a műkörmösöm, hogy lehet-e ezt a körömlakk fölé használni, hogy így tegyük tartósabbá a lakkozást, de ő nem ajánlotta, mivel ez nem körömlakk fölé való (bár nem vagyok benne nem-e azért, mert akkor nem mentem volna hozzá)
VálaszTörlésTe sima körömlakkozás fölé kented ezt az UV gélt és működött? Engem nem is annyira a tartósabbá tétel érdekelne (színtelen gél lakk van a körmeimen), hanem a gyorsabb száradás - ha nem kell a száradásra várnom és jól működik a lakkok fölé is, akkor veszek egyet :-)
szerintem egyébként ez direkt olyan lakk, amit körömlakkok felé találtak ki, már a neve is utal rá, hogy topcoat. használtam már gél lakk felé is, de többször csak sima lakkozás felé. nekem tényleg hamar megszárította a lakkokat, azért is szeretem nagyon. :)
Törlésa neten ez van róla írva:
http://www.crystalnails.hu/bolt/koromapolo/UV-Topcoat-UV-fedolakk-15ml-264
Közben utána is olvastam, délután megyek is megvenni :-)
TörlésNem szeretek a körömlakkozás után csak ücsörögni, hogy száradjon, így bevetem ezt, remélem megkönnyíti az életem :-D
Körömnyomdára próbáltad esetleg felvinni? Mennyire keni el?
remélem neked is beválik és nem okoz csalódást. :)
Törléskörömnyomdára még nem próbáltam, de szerintem ha picit vastagabban viszed fel rá, és nem nyomod annyira rá az ecsetet akkor nem keni el, max minimálisan. :)
jujj ez de jó:) tuti meg fogom venni, bár nekem amúgy is extra tartósak a lakkok a körmeimen, viszont anyának egy nap alatt nagyon megkopik bármelyik. azt hittem csak gél lakk fölé használható. és a sima körömlakklemosó könnyen eltávolítja?
VálaszTörlésén is anyának meg nővéremnek vettem. :)
Törlésigen, a körömlakklemosó könnyen eltávolítja, ezt el is felejtettem beleírni a bejegyzésbe, azt hiszem pótolom. :)
köszi, akkor majd beszerzem neki :))
TörlésNa egy ilyenre szerintem be fogok ruházni, hogy gyorsabban készen legyenek a manik. Remélem ennek párom örülni fog. :D Ugyanis a születésnapomra gél lakk készletet kaptam lámpával, így tudom már használni. :D
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMár elég régóta olvasom a blogodat. Nagyon tehetséges és kreatív vagy. Csak így tovább!
Külön szimpi, hogy olcsóbb ár kategóriás lakkokat is szívesen használsz és kihozod belőlük a legjobbat, mert úgyebár nem mindenkinek telik OPI, Bourjois ....... lakkokra.
Kérdés/kérés: Tudnál olyan bejegyzést írni ahol step-by-step módra bemutatnád hogyan is kéne ezt a fedőlakkot használni? Nemrég vettem és szeretném kipróbálni. Pl: milyen lakkokkal használható, mennyire kell megszáradnia a lakknak mielőtt rákenném....stb.
Nagy megváltás lenne mivel Gépész leányzó vagyok/leszek és sok időt töltök gépműhelybe, és hát nincs annyi időm hogy félnapot várjak hogy megszáradjon a lakk. Meg hát olyan fizikai/mechanikai hatások érik a kezemet és a körmeimet hogy a 3 napos zselés műköröm se bírta pedig egész rövidek voltak.
Köszönettel: Mariann
Szia!
TörlésElőször is köszönöm a szép szavakat. :)
Másodszor nem olyan nehéz a használata, ha lesz időm és nem felejtem el, akkor mindenképp írok majd róla posztot, de addig is leírom neked, hogy hogyan használom.
Eddig én mindenféle lakk felé használtam, semelyiknek sem lett semmi baja tőle. Lakkozás után szoktam várni kb 4-5 percet és utána kenem csak rá ezt a fedőlakkot, kb 3 percig lámpázom. :)
Kipróbáltam és kb összevissza 20 percig lámpázatm (9 W) és még mindig betudom nyomni.
TörlésRimmel Salon Pro lakk fölé használtam és nem kentem vastagon.
Vajon mikor fog megszáradni / kötni?
elvileg nem köt teljesen szárazra, nekem eddig mindig szárazra kötött, viszont múltkor nagyon vastag réteg körömlakk felé kentem, na akkor érezni lehetett, hogy még be tudtam nyomni, ott is maradt az ujjlenyomatom rajta, viszont 10 percre rá már teljesen megszáradt.
TörlésÉrdekes amúgy egy cucc ez. Géllakkra kenem a sima lakkot illetve a lakkra ezt az UV top coatot,mert ezt javasolták inkább a boltban erre a célra.Szívtam is a fogamat,mert én is köttettem 3 percig inkább,mert itthoni használtra 9w-os lámpát vettem.Kész lettem, tettem vettem vígan,erre a mutatóujjamon benyomódott az egész,mert nem kötött teljesen meg..Aztán elolvastam,hogy honapaon is azt írják,hogy nem köt meg teljesen,de akkor meg nem értem a funkcióját. Na mindegy, sikerült visszanyomkodni meg kiegyengetni, hálistennek annyira nem látszik,de azért mérges voltam. Ma reggel azért már elég szilárd lett,remélem így kihúzok már egy hetet,mert munka-háztartás mellett már nem mindig volt kedvem naponta-kétnaponta lakkozni, bármennyire is szeretem. De a egyszer elfogy lehet teszek egy próbát a Perfect nails UV top coatjával. De lehet a kíváncsiságom előbb győz..:) Alapot úgy is kell vennem hamarosan,mert CN-ből egy 3ml kiszerelésűt vettem,hogyha netán nem válna be akkor ne a nagyot bukjam.
VálaszTörlésÉn most próbáltam lakkozott körömre nem tudom miért sütött annyira amikor bekapcsolt a lámpa úgyhogy rögtön kirántottam a kezem
VálaszTörlés