kisebb haul.

A héten és a múlthéten összeszedtem pár körömlakkot, ebből kettőt terveztem is megvenni, a többi csak úgy magától jött velem haza. :P



A kis Butterfly Single lakkot hagyhattam ott. Szinte könyörgött, hogy hagy jöhessen haza velem. 180 Ft-ért vettem egy 100-as boltban, szerintem megérte.

A fehérkét egy fodrászkellékesben vettem 100 Ft-ért, pont kapóra jött, ugyanis kifogyóban van a fehér lakkom.

Már sok jót hallottam a Moyra gyémánt fedőlakkjáról, átlátszó lakkra úgy is szükségem volt, így hát ő jött velem haza. :)

Régóta szerettem volna H&M-es lakkot beszerezni, de én mindig is drágállottam, meg nem igazán találtam olyan színt, amire azt mondta volna, hogy "húú ez nekem KELL".
Most leárazás van, 990 Ft helyett 250 Ft-ért vettem meg ezt a kis szettet. Kíváncsi vagyok, remélem jó vásárt csináltam velük. :)




Tesztekkel majd jövök, valószínűleg ha lement a karácsonyi kihívásom, szóval olyan karácsony és szilveszter között. El vagyok még maradva pár lakkal, azokat is hozom majd.
Most jövőévig azt hiszem lakk stoppot tartok, van egy olyan érzésem, hogy karácsonyra úgyis fogok valakitől kapni. :DDD

Ti milyen lakkot szereztetek be utoljára? :)


Share this:

CONVERSATION

11 megjegyzés:

  1. Rohanok a H&M-be :D Na jó majd holnap, ma már nem. =) És a butterfly is... <3

    VálaszTörlés
  2. a H&M-be most a 3 db-os lakkok is le vannak árazva 700 Ft-ért.
    a 100-asban pedig tök jó csillámos körömlakkokat lehet kapni, ha lesz időd, nézz be. :))

    VálaszTörlés
  3. A butterfly-ra kíváncsi vagyok nagyon. :)

    Mea [www.nailpolishmaniac.blogspot.hu]

    VálaszTörlés
  4. Oh, a butterfly, és a H&M lakkok... :)

    VálaszTörlés
  5. a H&M-es lakkok érdekelnek leginkább :]
    De a többi is szuper egyébként

    VálaszTörlés
  6. óóó az a lila gyönyörűűű! :)

    VálaszTörlés
  7. Az a Butterfly lakk egyszerűen gyönyörű az üvegben. : ) Nekem is ez a fedőlakkom van, és nagyon nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
  8. majd karácsony után jövök a tesztekkel. :)

    VálaszTörlés
  9. =( Már nem volt csak a 700 Ft/db-os kivitel, de azok a színek nem fogtak meg annyira, mert a legtöbbhöz hasonlóm már van. Na de majd leközelebb gyorsabb leszek. =) A 100-ast meg észben tartom köszi! =)

    VálaszTörlés
  10. A H&M-es lakkokkal kellene kezdened, azok mesések...na meg a Butterfly is!! :))))

    VálaszTörlés
  11. Thimmyke én is így voltam vele, a 3 db-osak valahogy nem fogtak meg. Majd legközelebb szólok hamarabb. ;) :)

    VálaszTörlés