SZEMÉLYES | képek az életemből #58

Ezer meg ezer éve nem volt ilyen bejegyzés, na jó, csak kb 2 hónapja, pedig számomra augusztus volt az igazi nyár, hiszen addig végig dolgoztam, de augusztusban és szeptember elején végre sikerült pihennem egy kicsit. Aki szokta nézni az Insta fiókomat, az tudja, hogy Hajdúszoboszlón és Erdélyben is voltam, az utóbbiról majd külön bejegyzés lesz, mert sok kép lett volna így egyszerre. :)


Nem sokszor volt alkalmunk strandra menni, de voltunk Tiszaújvárosban, 
a Szoboszlón eltöltött 5 nap pedig felüdülés volt, szerencsére kifogtuk 
a jó időt. Szoboszlóról pedig a gyulai Aquapalotába vezetett az utunk, 
amit nagyon élveztünk és Bogácsra is ellátogattunk. :)


A nyaralás az evésről szólt, Szoboszlón a kedvenc helyem a 
Sétány Palacsintázó, ha arra jártok mindenképpen nézzetek be. 
De koktéloztunk és fagyikelyheztünk is és természetesen a pizza 
sem maradhatott ki. Persze a grillezések sem maradhattak el. :)




 Kis pihi. Kéz és lábkörmöknél is megvolt az összhang. :D

 <3


Néha megpróbálok a körmömhöz öltözni, vagy inkább ki 
gondolni mit veszek majd fel és ahhoz csinálni a körmömet. :D

 A kávé sem maradhatott el, voltunk Debrecenben a Fórumban a Coffe Shopban, ahol a szokásos banános kávémat ittam, itthon pedig a jegeskávé volt a favorit, aminek az ötletét a Nescafé oldaláról néztem. :)

Természetesen a rendelés sem maradt el, nyár végére, de beszereztem 
a Colour Alike neon lakkjait és a PP Summerjét is. :D
Vannak napok, amikor nehezen indul a reggel, főleg ha nincs 
kedvem dolgozni menni... :D
És kipróbáltam a Swarzkopf pink hajszínezőjét, amiben hatalmasat csalódtam. Egyáltalán nem jött be, ha szemeztetek vele, ne is vegyétek meg. :(

Share this:

CONVERSATION

1 megjegyzés: