LAKKTESZT | Essence Fun Fair kollekció

Már elég régóta tart a szerelmünk az Essence-el, már az első lakkjaim között is fellelhetők voltak a márka 1-1 darabjai. A trendkiadásokért eddig valamiért nem nyűgöztek le, nem azt mondom, hogy nem voltak jók, viszont a lakkokra sosem volt feltétlen szükségem, viszont most, mikor megláttam a Fun Fair kollekció lakkjait, teljesen beléjük estem. Nem azért mert különleges a színük, hanem mert illatosak... és hát egy olyan körömlakkmániásnak, mint én ez is különlegességnek számít. ;)


A kollekció összesen négy lakkból áll és bár én csak két lakkot engedélyeztem magamnak, végül becsúszott a harmadik is, mert nem tudtam dönteni. A negyedik szín már nem is volt az állványon, de őt amúgy sem szerettem volna, olyan átlagos sötétebb rózsaszín árnyalata volt. A lakkok különlegessége, mint már írtam, az illatuk, ami még 4 nap után is ugyan úgy érződött, mint száradáskor. Egyiknek sincs szúrós, fejfájós illata, inkább olyan kellemesen édesek. :)

01 You're mint - blowing
Halvány, pasztell zöld színű krémes lakkocska. Sajnos elég lassan szárad, de félig mattra, így van egy kis selyemfényű finise. Hajlamos a csíkozódásra, ezért három réteget érdemes belőle felkenni. Már az üvegben is lehet érezni, de felkenve intenzívebb, picit mentolos-cukorkás illata van. Nagyon finom.



04 Sweetheart's sweet tooth
A kollekció számomra legkellemesebb darabja. Barackos, rózsaszínes árnyalat. Két réteges, szintén az átlagnál lassabb száradással. Itt már a képen is szépen látszik, hogy félig mattra, selyemfényűre szárad. Az illata picit hasonlít a tutti fruttira, bár nekem inkább ez az erős mályvacukor illat jut róla eszembe, ami már az üveg kinyitásakor elég intenzíven érződik.



02 Be my marshfellow!
A leghalványabb szín, törtfehér, picit barackos beütéssel. Nagy sajnálatomra ő sajnos 4 (!!) réteges, ugyanis hajlamos a csíkozódásra, de nagyon. Lassabban is szárad, szintén félmattra. Mind három árnyalatnál egyébként az üvegben észrevehető egy kis ezüstös csillogás, ami a felkenés után sajnos eltűnik. Tömény cukorka illata van száradás után, de nem az a zavaró, inkább az a még kellemes kategória számomra. :)



Nektek hogy tetszik ez a kollekció? :)

Share this:

CONVERSATION

9 megjegyzés:

  1. A zöld nagyon tetszik :) Rózsaszín lakkból annyi van otthon, hajjaj.

    VálaszTörlés
  2. De szép az a második rózsaszín! Ha Essence állvány közelében járok, megnézem magamnak. :)

    VálaszTörlés
  3. A második lakk nagyon tetszik. :)
    Ezek a lakkok olyan széppé teszik a körmödet, vagy most a képek lettek a szokásosnál is jobbak? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igyekszem egyre szebb képeket csinálni, sajnos fényviszonyoktól is függ, hogy sikerül. egyébként imádom ezeket a színeket, sokan mondták, hogy a világos, pasztelles, cukorkás színek nagyon jól állnak nekem. :)

      Törlés
  4. neked nem volt borzalmas az ecset benn?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem szerencsére, könnyen megtanultam kezelni. :)

      Törlés
  5. Sziasztok! :) bocsánat, hogy ilyennel zavarok, de van esetleg valakinek elado ? :) nagyon keresem mindket rozsaszint de sehol sem talalok :(

    VálaszTörlés