NOTD | dry brush

Szeretek beújítani, szeretek újdonságokat kipróbálni, így készült a mai manikűröm is. Bár a dry brush technika már nem újdonság, én még sosem próbáltam, váratott magára egészen eddig. Rögtön meg is szerettem, mert egyszerű és mégis látványos manikűrt  lehet vele alkotni. :)



Egyik este munka után hazaérve úgy döntöttem, hogy már pedig nekem azonnal meg kell csinálnom a körmeimet. (néha bekattanok így este 9-10 óra felé... :D) Mivel a dry brush technikát még sosem próbáltam, gondoltam megpróbálkozom vele, csak nem lehet olyan bonyolult az elkészítése. Felfestettem a fehér alapot, majd rá a szivárványszínű lakkokat és hipp-hopp készen is lettem vele, aztán eltettem magam másnapra. 

Másnap bent a munkahelyen természetesen nem bírtam magammal, meg amúgy is éppen volt egy szabad órácskám és valami mintát is szívesen láttam volna viszont a körmeimen, így előkaptam a lemezeimet. Mivel a muffinos MoYou Cookbook 07-es lemezemet nem sűrűn veszem elő, ezért rá esett a választásom. Pepecselős kedvem volt, így stamping decal technikával tettem fel rá a muffinokat (képek lent).

Itt még nincs vége a történetnek... :D
Másnap éppen szabadnapos voltam és úgy gondoltam mivel régen videóztam már és ez a technika épp megfelelő lenne a következő videómhoz, így hát lemostam a gyűrűsujjamat és újrafestettem. Aztán ismét bekattantam, hogy ez így túl kevés. Épp a körmös cuccaim között nézelődtem, mikor eszembe jutott, hogy van nekem egy nail vinyls szerű matricám, amit még a Born Pretty Store-tól kaptam és éppen ideje lenne kipróbálni. Így született meg a legújabb videóm és a körmöm is egyben. :)


A matricát INNEN tudjátok megrendelni most akciósan. 6 féle ívből, összesen 12 mintából választhattok. Jól ragadnak egyébként, szépen lehet velük dolgozni. :)













És a végére természetesen a videó. ;)

Share this:

CONVERSATION

7 megjegyzés:

  1. Nekem is egyik kedvencem a dry brush technika. :D

    VálaszTörlés
  2. Szuper szép lett :D Jól néz ki azzal a mintával.

    VálaszTörlés
  3. Jól kihasználtad ezt a manit :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett. Még sosem próbáltam ezt a technikát, de majd egyszer ki fogom. :)

    VálaszTörlés
  5. De jól néz ki! Én is nemrég próbáltam ki ezt a technikát (Thimmyke kihívása végett :D), és nagyon megtetszett - egyszerűen lehet vele látványos manikűrt készíteni :)

    VálaszTörlés
  6. Kis cuki. :) Az amuffinos minta nagyon édes. :D

    VálaszTörlés