MNP

Ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem nektek. Már egy ideje halogatom az írását, hiszen nem tudom milyen népszerűségnek fog örvendeni és milyen érzéseket fog kiváltani az emberekből. Kicsit félek, de remélem örömmel és érdeklődéssel fogadjátok majd.
Mint tudjátok (vagy nem, de most már megtudjátok. :D) egy ideje elkezdtek érdekelni az úgymond homemade, vagy franken lakkok, és a saját gyártmányaimból mutattam is már nektek a blogon. Már fél éve kb érlelődik bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha én is csinálnék egy saját körömlakk kollekciót a saját elképzelésem szerinti lakkokból. Elég sokat kísérletezgettem már velük, ugyanis nagyon sok buktatója van a dolognak, nem mindegy, hogy milyen alapot és lakkokat keverünk össze, és a csillámporok milyensége sem, ugyanis sok nem kompatibilis egymással. Az elején ért egy pár csalódás, ugyanis 2-3 héttel a kikeverés után leoldotta a lakk a glitterek színét, a glitterek elszínezték az alapszínt, vagy éppen egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy én azt elképzeltem. Végül sok-sok glitter kipróbálása és kísérletezgetés után eljutottam egy olyan szintre, amikor is úgy gondoltam, hogy szeretnék megörvendeztetni másokat is a két kezem által készített csodákkal.
Ma szeretném őket bemutatni és mivel több darabot is készítettem belőlük, így gondoltam ha lesz rá vevő és érdeklődés, a közeljövőben szívesen el is adnám őket. Az első kollekcióm 6 féle színből áll, amik 6ml-es üvegcsében kaptak helyet, remélem tetszeni fog nektek.


1. Pinky Way



A Pinky Way nevű lakk halvány rózsaszín alapot kapott, amiben apró ezüstös pelyhek, valamint sötétebb és világosabb, különbözőméretű rózsaszín glitterek úszkálnak benne. 2 rétegben fed tökéletesen, az egyik kedvencem lett. :) Olyan, mint a csillagos ég, csak kicsit lányos színben. Nem véletlenül kapta ezt a nevet. ;)







2. Colorful rain


A szürke zselés alapban lila, zöldes és fehér minden féle méretű hexagon, valamint szív alakú holo csillámok kaptak helyet. Sajnos a fedése a zselés állag miatt nem a legjobb (2-3réteg) és lassabban is szárad, mint a többi társa, de nekem nagyon tetszik ez a kombináció is. :)




3. Poppy seed pumpkin


Ehhez a lakkhoz a China Glaze idei Halloween kollekciója adta az ihletet. Igazából egy őszi szín, amiben fekete mákszemek kaptak helyet. Nem annyira durva a felülete, mint mondjuk a Lovely homoklakkoké, de azért érezni a sand hatást. :)








4. Inky blue


A másik favoritom ez a csodaszép árnyalatú kék lakkocska. Szintén sand hatású, az alapban pelyhek és apró glitterek úszkálnak, valamint csempésztem bele fekete és kék hexagon glittereket is. :)









5. Lilac aurora


Egy holo csodát is csempésztem a lakkjaim közé. Az alap egy sötétebb rózsaszín árnyalat, amiben hexagon holografikus csillámok kaptak helyet. Van egy kicsi sand hatása, sajnos nem annyira, mint elterveztem, bár én a képek készítésekor kentem rá fedőlakkot. 








6. Black Rainbow


És az én kedvencem! A fekete szivárvány nevű lakk fekete alapot kapott (ki gondolta volna. :D), amiben a szivárvány minden színében pompázó glittereket öntöttem. Szintén van egy kicsi sand hatása, ami fedőlakkal teljesen jól "orvosolható". :)







És akkor egy kis meglepetés. A bejegyzés hozzászólói között ki szeretnék sorsolni egy lakkot, a részvételhez csak annyit kell tennetek, hogy megírjátok melyik árnyalat tetszik nektek legjobban. Erre december 10.-ig van lehetőségetek. :)

Nézzétek a blog Facebook oldalát is, hiszen ott is hamarosan nyereményjátékot indítok, amiben szintén egy saját lakk lesz az ajándék! :)

Share this:

CONVERSATION

25 megjegyzés:

  1. csodás lakkokat gyártottál :) Az biztos.hogy elég nehéz lakkokat gyártani , én is sokszor jártam így mint te.
    Legjobban az első tetszik , a Pinky Way .

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek a lakkjaid! Sok sikert az álmodhoz :) Nekem az Inky blue tetszik a legeslegjobban :)

    VálaszTörlés
  3. Az összes csodaszép, mégis a legjobban a Lilac aurora tetszik :).

    VálaszTörlés
  4. Wowww, a kék és a lila a kedvenc, nagyon szépek lettek! :)

    VálaszTörlés
  5. Nincs ebbe semmi kivetnivaló, sőt! Csak így tovább! Szép lakkok és a legfontosabb, hogy megalkothatod a neked leginkább tetsző színeket stb. ;)
    Én kollekciót nem csináltam, de hagy egy lakk nem olyan, mint amire számítottam, simán bekeverem. :D

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok, nagyon ügyes vagy :-) Nekem a Pinky way a kedvencem :-)

    VálaszTörlés
  7. Wow! *-* Nagyon szépek! A Colorful rain tetszik a legjobban! :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lakkok lettek, mindegyik tetszik, az az Inky Blue a kedvencem, az a legszebb. :) Sok sikert, remélem megtalálod benne az örömöd!

    VálaszTörlés
  9. csodásak! nehéz dönteni, három is nagyon tetszik: Black rainbow, Lilac aurora, Inky blue *.*

    VálaszTörlés
  10. Inky blue *-* egyébként mindegyik nagyon szép: )

    VálaszTörlés
  11. Mindegyik nagyon szép lett, sokáig gondolkodtam rajta, melyiket is válasszam kedvencnek, mert mind nagyon tetszik, nagyon ügyes vagy! (-: De a Lilac Aurora lett a kedvenc. (-:

    VálaszTörlés
  12. A két rózsaszín és a kék valami csodaszép :)

    VálaszTörlés
  13. A Pinky Way-t szúrtam ki, de rettenetesen nehéz döntés volt.. :/ De mind gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  14. Uhh, nekem a colorful rain a kedvenc és a poppy seed pumpkin.

    VálaszTörlés
  15. Az első az, ami tetszik is, és amit ki is használnék. De szuper lett a narancs és a kék is. :)

    VálaszTörlés
  16. A colorful rainhez hasonlót sem láttam még, úgyhogy nálam az az abszolút befutó, de mind csodaszép.
    Talán a tökös-mákos tetszik legkevésbé, de mondjuk valami limezöld alapban nagyon bejönne ez a mákos hatás is :)

    Sok sikert kívánok a továbbiakban és kíváncsian várom milyen kombinációkkal rukkolsz még ki :)

    VálaszTörlés
  17. Szia :) engem a colorful rain ragadott magával, szurkolok, hátha az enyém lesz!

    VálaszTörlés
  18. Szuper ötlet, sok sikert hozzá!
    Nekem a legelső tetszik a legjobban, aminek a neve is olyan találó lett *-*

    VálaszTörlés
  19. mindegyik nagyon szép lett, nem is könnyű választani közülük, de talán aaaa 4. Lila aurora :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon szépek a lakkok, biztosan nagy népszerűségnek fognak örvendeni. Tetszett, hogy majdnem mindegyikhez leírtad "ez a kedvencem" :D, olyan vicces volt, nekem is mind a kedvencem lenne. Nagyon nehéz is a döntés, a Lilac aurora, az Inky blue és a Pinky way a kedvenceim, ha esetleg én nyernék, közülük választanék! :)

    VálaszTörlés
  21. Szépek lettek az első a kedvencem. :3

    VálaszTörlés
  22. Csodaszépek! a legelső a kedvencem nekem is! :))

    VálaszTörlés
  23. Pinky way, de mindegyik nagyon jó.

    VálaszTörlés
  24. Megmutatod, hogy hogyan csináltad ezeket, vagy ez szakmai titok? nagyon érdekelne, mert én is rengeteg homemade dolgot szoktam csinálni.

    VálaszTörlés