NOTD | ősz
Az utolsó előtt őszi manikűrömhöz őszi glittereket használtam fel. Még ha jól emlékszem szeptember elején sok-sok új glitter jelent meg a Born Pretty Store kínálatában és ez a falevél alakú igazán felkeltette az érdeklődésemet. Nem haboztam sokat, rögtön meg is rendeltem, de még csak most kerül bemutatásra..
Az arany színűre esett a választásom, de ezen kívül még 11 színben rendelhető meg. Igazából kicsit csalódtam, mert a képek láttán azt hittem, hogy olyan glitterekről lesz szó, amiket a lakkokba is szoktak rakni, de mint a képeken is látszik, kicsit kiáll a körmöm felületéből, szóval akinek ívesebb a körme és zavarják a kiálló dolgok, az ne rendelje meg. Egyébként szép, egész jól használható, 4mm hosszúságú. Fekete és nude alapra próbáltam őket. INNEN tudjátok megrendelni ha esetleg megtetszett nektek. :)
Rendelésnél pedig használjátok a kuponkódom, ami 10% kedvezményben részesít titeket. :)
Nektek hogy tetszenek? :)
Nagyon tetszik, főleg a bézzsel :) Nem akadnak bele a levél szélei mindenfelé? (mondjuk ha beletúrsz a hajadba)
VálaszTörlésde sajnos, bár én már hozzászoktam az ilyen dolgokhoz, de azért elég zavaró. :/
TörlésNagyon aranyosak ezek a levélkék. Kár, hogy ilyen merev és ennyire eláll a körömtől, engem tuti zavarna.
VálaszTörlésIrtó jól néz ki, de azt hiszem engem is az zavarna, hogy nem simulna rá a körmömre. Pedig amúgy szívesen kipróbálnám én is.
VálaszTörlésTündériek ezek a kis díszek!
VálaszTörlésNagyon kis aranyosak, de engem tuti az őrületbe kergetnének, mert nagyon íves a körmöm. :(
VálaszTörlés