második...
Bizony ám az én kis blogocskám ma ünnepli a 2. szülinapját, így mára egy picit személyesebb bejegyzéssel készültem, szóval aki utál olvasni, az ne is olvassa végig. ;)
Már régóta olvasok blogokat és pontosan két évvel ezelőtt az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy mivel már 12-13 éves korom óta megszállott körömfestő vagyok, miért ne írhatnék én is és mutathatnám meg másoknak a munkáimat.? Ez idő alatt GFC-n 254, Bloglovinon 233 feliratkozónak, Facebookon pedig 453 lájkolónak sikerült felkeltenem az érdeklődését, valamint már több mint 208000-szer kattintottatok az oldalra. Hihetetlenül jól esnek a szép szavak, amit egy-egy bejegyzésem alá írtok, vagy éppen a személyesebb levelek, valamint az is nagyon jól esik, hogyha tőlem kértek tanácsot, hiszen így tudom, hogy titeket is érdekel amit írok és a véleményem is. Egy szóval mindent nagyon szépen köszönök, hiszen ezt a blogot nem csak magamnak, hanem főként nektek, a ti kedvetekre írom. :)
A bejegyzések számát tekintve csak úgy ontom őket, eddig összesen 735 bejegyzést olvashattatok, ami elég szép szám. Legtöbbeteknek az extrém körömdíszítéseim és a különleges fejből kipattant ötleteim, na meg persze a lakktesztjeim tetszenek, amiket ezentúl is olvashattok majd a blogon. Az utóbbi két évben sikerült sokat fejlődnöm körömfestés, valamint fényképek készítése terén is, tudom még van hova fejlődnöm, de szerintem egész jó úton haladok. (Aki nem hiszi el, nézze meg a 2012-es szeptemberi képeimet és a mostaniakat :D)
Szerettem volna egy nyereményjátékkal is készülni nektek, de kicsit megcsúszok vele, ugyanis egész nyáron dolgoztam, vagy ha épp nem dolgoztam, akkor pihentem, most pedig vissza kell rázódnom a sulis monoton napokba, de suli mellett szerencsére több szabadidőm lesz és mindenre lesz már időm. A közeljövőben egy nagy durranással is készülök nektek, remélem örömmel fogadjátok majd, egyenlőre legyen titok ez a meglepetés. :)
Végül de nem utolsó sorban változtattam egy kicsit a blog kinézetén, új fejlécet és háttérképet is választottam, remélem elnyeri a tetszéseteket. ;)
És egy kérdésem is van hozzátok, milyen bejegyzéseket látnátok szívesen még a blogon? Valamint kommentben írjátok meg, hogy min kéne még változtatnom, mi az ami tetszik nektek és mi az ami nem. :)
Boldog blogszülinapot!!! :)
VálaszTörlésNagyon tetszik az új külső, igazán mannás! :)
Gratulálok a blogszülinaphoz! :) Ezek a lakkocskák cukik, anno használtam őket én is egy fejlécemhez. ^^ További sok sikert!
VálaszTörlés(Nemsokára én is blogszülinapozok :)))
köszönöm. :)
Törlésmár nálad is nagyon megtetszettek. :))
Nagyon Boldog Blogszülinapot :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot, az enyém is most lesz szülinapos 20-án, már 3 éves, bár az elmúlt majdnem 1 évben szinte alig került ki poszt, szerintem jó páran már nem is olvasnak a régiek közül, de remélem sikerül kicsit fellendítenem megint, mert ahogy te is írtad, minden ki bejegyzés, komment annyira jól esik. :) Sok sikert a továbbiakban, én biztos maradok olvasód.
VálaszTörlésköszönöm. :)
Törléshiányoltalak is, de jó, hogy visszatértél a blogvilágba. :)
Boldog szülinapot!!!!....s csak így tovább!!:)
VálaszTörléshttp://floraljunkie.blogspot.ro
Mindenek elött sok boldog szülinapot a blogodnak. Az új fejléc nagyon mutatós és vidámabb mind a régi, nekem nagyon tetszik. Hogy mit változtass a blogon, vagy milyen bejegyzéseket irjál...jó kérdés, mert én azért létogatok majdnem naponta ide, mert meg vagyok elegedve mindennel amit látok és olvasok. Az én szemszögemből nézve, kitunő blogod van.
VálaszTörlésköszönöm a szép szavakat. :)
TörlésBoldog blogszülinapot! ;)
VálaszTörlésNekem az extrémebb körmeid tetszenek! :)
Régi olvasód és kommentelőd vagyok, szeretem a blogod. ;)
köszönöm, örülök, hogy tetszik. :)
TörlésBoldog blogszülinapot :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot! :)
VálaszTörlésÉn az igazán ötletes és egyedi manikűrjeid szeretem, amiket én biztos nem mernék viselni, de nézni imádom őket! :)
Boldog Blogszületésnapot! :)
VálaszTörlésNagyon szép az új külső,én az ebayes bejegyzéseidet szeretem talán a legjobbann :D
Nagyon nagyon boldog szülinapot a blognak, és kitartást a továbbiakban is :)
VálaszTörlésköszönöm. a blog nevében is. ;)
TörlésÉn az extrém nail-art -jaidért rajongok továbbra is, elsősorban te inspiráltál a blogolásra!
VálaszTörlésköszönöm, örülök, hogy belevágtál a blogolásba. :)
TörlésMég sok-sok blogszülinapot kívánok Neked! Tetszenek a különleges körmeid, de egyéb bejegyzéseket is szívesen olvasok :)
VálaszTörlésboldog blogszülit :)
VálaszTörlés