Manicute - ünnepi hangulat.
Ismét jelentkezünk a Manicute-os lányokkal egy újabb kihívás témával. Ezúton is köszönteném a csapatunk új tagját, Izabellát.
A karácsonyhoz közeledve mi is lehetne más a témánk, mint az ünnepi hangulat. Örültem ennek a témának, mert ez a fogalom sok mindent magába foglalt. Igazából viszont kicsit el is felejtkeztem róla, így egy gyorsan összekapott manit hoztam ma nektek.
Alapnak királykéket használtam, ezt a színt nagyon sokszor veszem elő télen, szeretem is nagyon. Erre kentem egy kisebb és egy nagyobb csillámos piros lakkot, majd rajzoltam rá a mindennek látszó, csak hópehelynek nem formákat. Igazából nekem kicsit magyar népmesés lett ez a köröm, de attól függetlenül tetszik. Nem szerettem volna most is a szokásos karácsonyi színeket, az aranyat, a pirosat és a zöldet választani, kicsit másra vágytam most, így esett a választásom ezekre a színekre. :)
Ezúton is szeretnék Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket kívánni a lányoknak és persze minden kedves olvasómnak is!
Ha ráértek, a következő napokban is érdemes lesz majd nézni a blogot, hiszen holnap még jövök a karácsonyi körömkihívás utolsó előtti témájával, holnapután pedig hozom a mostani karácsonyi manimat is. :)
Valóban nem megszokott szín választás, de nekem is tetszik az alkotásod! És köszi szépen, örülök, hogy veletek alkothattam én is! :)
VálaszTörlésköszönöm. :)) remélem még sok szépet alkotsz velünk. ;)
Törlésnekem is tetszik a kéken a piros csillám:)
VálaszTörlésörülök, hogy tetszik. :))
Törlés*-* Kék és piros együtt? Sosem hittem volna, hogy ilyen jól mutat! Nagyon jó lett, tetszik :))
VálaszTörlésköszönöm, én sem hittem volna. :))
TörlésMagamtól én sem kentem volna a kékhez pirosat, de most egyértelműen meggyőztél *-* Állati jól mutatnak, imádom :D
VálaszTörlésköszönöm. ;)
TörlésNagyon szép :)
VálaszTörlésNagyon jók együtt a színek! :3
VálaszTörlésnekem is nagyon tetszenek együtt. :))
TörlésOh O.O Ez meseszép *-*
VálaszTörlésköszönöm. :)
TörlésNagyon szép lett :]
VálaszTörlésköszönöm. :))
TörlésFú, nagyon tetszik! A színek is olyan jók együtt!
VálaszTörlésköszönöm. :))
TörlésSzupi színes mani lett!:)
VálaszTörlés