lakkteszt. essence.
Tegnap leszedtem végre a gél lakkomat, így 21 (!) nap után ismét körmöt festettem! :DD Na jó, azért annyira nem unatkoztam, csináltam manikűrt, műkörmöt is másoknak, ha szeretnétek majd hozok róluk képeket. :)
Remélem jó idő lesz a jövőhéten, ugyanis nagyon sok lakk van, amit még be szeretnék nektek fotózni, már ma el is kezdtem, plusz az 52 hetes körömkihívással is le vagyok maradva, de ígérem a közeljövőben azokat is hozom.
Kicsit megviselte a körmeimet a gél lakk, érezhetően elvékonyodtak, de majd megmutatom nektek, milyen csodaszerekkel próbáltam helyrehozni őket.
Addig is, találtam még 3 lakknak a tesztjét a gépemen, ebből most az Essence Colour & Go 115-ös Redvolution árnyalatát szeretném nektek memgutatni, amit Dhoroty-style facebook oldalán nyertem. Nem igazán szeretem a piros lakkokat, viszont az utóbbi időben 6 db-al is megajándékozott a sors. :D
Nagyon szeretem az új Essence lakkok üvegét és az ecsetüket is. Szépen lehet velük dolgozni. A Redvoultion egy élénk piros árnyalat, fényben néha kicsit narancssárgás. 2 rétegben kentem fel, lehet jól jött volna a 3. is. Zselés állagú, gyorsan szárad. Viszont a tartósságával nem vagyok elégedett, nagyon hamar elkezdett kopni. :(
Ti szeretitek a piros lakkokat? :)
Gyönyörűséges! :) Olyan a színe, mint az én Avon lakkomnak! :)
VálaszTörlésez talán picit élénkebb. :)
Törlésnekem is megvan az az avon lakk, de szerintem picit sötétebb, mint az essence. :)
Nekem most a piros lakkok nem tetszenek. Alapból igen de jó időben nem használok piros szint.
VálaszTörlésén nem szeretem őket, de mostanában igen sűrűn hoz velük össze a sors. :D
TörlésOlyan szép színe van. O.O
VálaszTörlésNekem is kell ilyen. :D :D :D
:))
TörlésNagyon szép színe van!
VálaszTörlésÉn ezeket úgy hívom,hogy nyári piros lakk,mert világosabb,narancssárgásabb árnyalatuk van.
Ritkán festek sötét pirosat nyáron.:)
Azt hiszem ezt én is be fogom szerezni!;)
én alapból pirosat ritkán festek. :)
Törlésaz év elején még kb csak 5 piros lakkom volt, mára már 12 lett belőlük. :D
Woooow, akarom :D
VálaszTörlés:DD
TörlésNagyon szép színe van :)
VálaszTörlésköszi. :)
TörlésNem vagyok pirosas, de szép a színe :)
VálaszTörléstalán nekem is ez tetszik legjobban a piros színek közül. :)
Törlés