LAKKTESZT | Born Pretty Store Termo #06

Nagyon oda vagyok a színváltós körömlakkokért, amiket főleg ilyenkor ajánlatos hordani, hiszen ilyenkor a leglátványosabbak, főleg ha a kinti hideg után meleg helyre megyünk be és fordítva. Ha nincs sok időm a lakkozásra, esetleg díszíteni sincs kedvem, akkor előszeretettel kenem fel őket, hiszen így is különlegesek lehetnek a körmeim. 


A mai tesztalanyomat a Born Pretty Store webáruháztól kaptam tesztelésre és már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud. Miután megkaptam, 3 hétig ott állt a polcomon, és hiába volt meleg, vagy hideg a szobámba, hiába tettem meleg vízbe, vagy jég hidegbe, egyszerűen nem akarta megváltoztatni a színét, így nem sok remény fűztem hozzá. Mikor először felkentem, az ujjaim jéghidegek voltak és a körmeimen egy sötét szürkés-lila szín jelent meg. Száradás után gyorsan le is szaladtam és engedtem rá meleg vizet és lássatok csodát, a körmeim egy babarózsaszín árnyalatban pompáztak. :) Na akkor teljesek beleszerettem. Ezek az én színeim. Egyébként nem két, hanem három féle színt vesz fel, a liláson és a rózsaszínen kívül egy szürkés árnyalatban is játszik, de azt nagyon ritkán lehet előcsalogatni belőle. Nagyon jól el lehet vele szórakozni. :)
A lakk állaga jól kezelhető, három réteges, de gyorsan és félmattra szárad. Ha megtetszett nektek, akkor INNEN tudjátok megrendelni. 8 változatban kapható, az enyém a #6-os számú. :)











És persze a kódom. :)

(A lakkot tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet)

Nektek hogy tetszik? :)

Share this:

CONVERSATION

3 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, hogy így befotóztad a színátmeneteket :) Gondolkodtam én is thermo lakkon, hogy kérek tesztelésre, de végül mást választottam. Na majd legközelebb :) Köszi a tesztet :)

    VálaszTörlés
  2. Csini ez a szürke és a lila együtt. :)

    VálaszTörlés